Agassi: Nadal minden idők legjobbja

2014-05-08
A nyolcszoros Grand Slam-győztes Andre Agassi szerint Rafael Nadal minden idők legkiválóbb teniszezője, még a 17 egyéni GS-trófeával csúcstartó Roger Federernél is jobb.

 

A sportvilág egyik nagy párharcát elemezve egy szingapúri lapnak Agassi azzal indokolta véleményét, hogy a spanyol világelső a tenisznek olyan aranykorában képes eredményes lenni, amikor minden korábbinál nagyobb a versengés.

 

"Nadalt tenném az első helyre, Federert a másodikra" - idézte a Straits Times Agassit. - "Federer négy éven keresztül kimagaslott a mezőnyből, fölötte állt Roddicknak és Hewittnak. Nadalnak viszont akkor kell alkotnia, amikor Federer, Djokovic és Murray is ott van a mezőnyben. Elért, amit elért, és még nincs ennek vége" - tette hozzá.

 

A 13 GS-diadallal rendelkező Nadal nagy fölénnyel vezet kettejük párharcában, mivel 23 mérkőzést nyert meg, miközben csak tizet veszített el a svájcival szemben. Már csak Ausztráliában kell még egyszer győznie ahhoz, hogy - harmadikként - mind a négy GS-tornán legalább kétszer diadalmaskodjon. "Számomra figyelemre méltó, amit elért, s az is, hogy ezt Federer legjobb időszakában érte el" - méltatta Nadalt Agassi.

 

Forrás: MTI

Címkék: tenisz,