A világ legsikeresebb NBA fogadója 2. rész

2013-03-01
Bob Voulgaris a legjobbkor kezdett azon gondolkodni, miként vonhatja be a számítógépet a fogadás menetébe. Az NBA együttesek a 2002-2003-as szezonban kezdtek információkat nyilvánosságra hozni magukról a rajongóiknak, addig csak szimplán eredményekről értesülhetett a sportfogadó.

 

2006-ban már hatalmas adatmennyiség állt rendelkezésre ahhoz, hogy minden egyes csapatról, játékosról, körülményről és befolyásoló tényezőről adatbázist és egy abból működő tippelő programot lehessen készíteni.

Előtte is már sokan létrehoztak különböző rendszereket, az 1970-es évektől kezdve számos többé-kevésbé sikeres programról tudunk. Ilyenek a Bayesian módszer, a Monte Carlo módszerek, a Markov-chains, k-legközelebbi szomszéd módszer/algoritmus, Chapman-Kolmogorov egyenlet. Nagy úttörők voltak ezen a téren például Michael Kent és Billy Walters, módszerükről egy másik cikkünkben olvashat.

 

Ehhez azonban Bobnak egy specialistára volt szüksége, méghozzá a legjobbra. Valakire, aki kiválóan ért a statisztikához, matematikához, és informatikához. 2005-ben kezdte el a keresést. Két évébe és hat kipróbált, sikertelen jelentkező után találta meg a megfelelő embert. Hihetetlen, de egy, a tinédzser kort még el sem érő személyre esett a választása, aki Bob elmondása szerint a szó legszorosabb értelmében már ebben a korai életkorban is matekzseni volt. Rengeteg komoly matematikai versenyen állt helyt, rengeteg, a tehetségét méltató újságcikk jelent meg róla országos napilapokban. 12 évesen maximális pontra írta meg az egyetemi felvételit. Bob nem szeretné, ha kitudódna az illető személyazonossága, azért innen csak "Tudós"-nak nevezi őt. Elmondása szerint mára már partnerként dolgoznak együtt.

 

Az együttműködés nehezen indult. A Tudós először nagymellénnyel nekiállt, hogy egyedül megírja az eredményeket megjósoló szoftvert, mire a szezon elkezdődik, aztán elkezdett hülyeségeket csinálni. Bob elhatározta, hogy rövidebbre veszi a pórázt, és azt tűzte ki, hogy közösen megalkotnak egy programot, ami bármely két NBA csapat között le tud szimulálni egy mérkőzést a szezon bármelyik szakaszában, és ki tud dobni egy valószínűsített végeredményt. Ehhez a meccset a lehető legkisebb összetevőkre kellett lebontaniuk. Először is a programnak meg kell tudnia mondani előre, hogy melyik csapatnak hány indítása lesz, ezután meg kell tudni jósolni, hogy a labdaszerzések hány százaléka fog nulla, egy, két, vagy hárompontos dobást eredményezni. Ezeket a múltban szerzett ismeretek támaszthatják alá. Ezeken kívül a váratlan eseményeket is meg kell tudni jósolni, pl. lepattanó labdák megszerzése, és az abból eredő további következmények. Ezeket, mint egymással párhuzamosan folyó eseményeket futtatja tovább a program, mintha különböző idősávokra bomlana az esemény. Egy meccsnek akár több tízezer variációja is lefuthat, akár egészen hajmeresztő és valószínűtlen eredményeket is hozva, ebből kell tudni kiválasztani a legvalószínűbbet. A program alkotása közben rájöttek, hogy nagy fontossággal bír a csapatok kezdő- és meccs alatti összeállítása. Ennek megjósolására külön programrészletet kellett alkotniuk, melyet Van Gundynak neveztek el. Ez is rengeteg információ folyamatos betöltését feltételezte, minden csapat általános csapatállítási módszereit, a játékosvándorlásokat, eladásokat kellett vizsgálnia.

 

A statisztikai analízis, az algoritmus és a programozás két évig tartott, ekkor lett kész az első verzió. Ezalatt Bob a saját ismeretei alapján folytatta a fogadást.  Amikor elkészült a program, Ewing-nak nevezték el Bill Simmons Ewing-elmélete alapján. 

2007-ben meg is kezdték a szoftver tesztelését, amikor is már lejátszott meccsek szimulálásán kísérleteztek, vajon kidobja-e a megfelelő végeredményt. De valami furcsa dolgot vettek észre. Minden egyes meccsre magasabb eredmény érkezett, mint az valójában történt. Heteket töltöttek azzal, hogy a programot újra és újra átfésülték, amikor Bob nagy nehezen rájött az egyszerű megoldásra. Tudós, amikor betáplálta a változókat, saját kútfőből 88%-ot írt be a büntetők átlagos teljesülésére, miközben az csak 75%. "Tudóskám akkori kosárlabda tudása tulajdonképpen egyenlő volt a nullával." -meséli Bob. Ma már minden játékosnak a saját átlagos pontszerző százalékát használja a program.

 

Tehát a szoftver lehetséges történések millióira bontja le a meccset, és annyit tesz, hogy a legvalószínűbb összetevőket választja ki, amiből megalkotja a végeredményt. Egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy két értéket ad a játékosoknak: egy támadói és egy védekezői értéket. Így a játékos értéke a meccs során folyamatosan változik, hiszen vannak jó támadók és jó védők. Ewing az alapján is változtatja a játékosok értékét, hogy ki fog kit. Az Oklahoma City-ből Kendrick Perkins sokkal értékesebb, ha  Dwight Howard-ot fogja, mintha Shane Battier-rel lenne párban, hiszen Howard kivételes játékos, nagytermetű játékosra van szükség, hogy megfelelően tudják őrizni. Ugyanígy a Celticsből a 213 cm magas Jason Collins csak akkor értékes egy játékban, ha Howardot fogja. A játékosok értéke a szezon és karrierjük előrehaladtával is folyamatosan változik. A Ewing-ba egy öregedési faktort is betáplátak. További kutatásuk megállapította, hogy különböző pozíciójú és méretű játékosok típusuk szerint különböző életkorban érnek el képességeik hanyatlásához. 

 

A Ewing programot a 2008-as szezonban kezdték élesben használni. Bob eleinte félt átengedni az irányítást egy "gépnek", és ezt jól is tette, mert nem vizsgázott jól a szoftver. Így Bob egy újabb 6 hónapos fejlesztési periódust kezdett meg, de ennek részleteiről már nem beszél. "Még csak utalni sem szeretnék a dolog természetére, mert valami olyasmi, amit senki sem csinált azelőtt." 

2009-es szezon második felében, amikor a fejlesztések hozzáadása után újra használni kezdték az ekkor már Ewing 2.0-ra keresztelt verziót, végre megtört a jég. "Egyszerűen taroltunk"- emlékszik vissza Bob. Azóta minden egyes szezonnal nőtt Bob bizalma a szoftverben, mint ahogy a fogadásainak a száma is. Nem akarok itt dicsekedni- mondja- de ez a legnagyszerűbb dolog, amit sportfogadásnál használhatsz. 

Noha a leggyilkosabb sportfogadó eszközének birtokában volt, 2010-ben majdnem otthagyta a fogadást. Így nyilatkozik erről: "Ez nagyon öntelten hangzik, de úgy gondoltam, hogy mindazzal a tudással, amit a kosárlabdáról az évek és a szoftver fejlesztése folyamán felhalmoztam, képes lennék a legeslegjobb NBA csapatot összehozni és irányítani, így egy NBA csapat tulajdonosának tanácsadója lettem". Egy teljes évet vett ez el sportfogadói karrierjéből, ebből 5 hónapig volt tanácsadó. Nem volt elégedett, mindig is kívülállóként kezelték, nem adtak át neki bizalmas információkat, ami alapján végezhette volna a munkáját. 2010 nyarán döntött úgy, hogy visszatér a fogadáshoz. 

 

Elmondása szerint halálra unta magát tanácsadói karrierje alatt. Ha megnézzük sportfogadói tevékenykedését, ezen nincs mit csodálkozni. Heti 80 órát tölt meccsnézéssel, ez úgy néz ki, hogy vízszintesen fekszik egy kanapén, szemben vele a falon egy 65 inches tévéképernyő, annak mindkét oldalán három-három negyven inches képernyő, az ölében pedig a laptopja, melyen fut a Ewing. A program kidobja az általa legvalószínűbbnek tartott végeredményt, meg egy számot, ami a valószínűségi rátát jelzi. Ez alapján dönti el Bob, hogy fogad-e a meccsre.

De nem dőlhet hátra kényelmesen. A bukik is folyamatosan fejlesztik szoftvereiket, ami alapján kiteszik az oddsokat. A 2010-11-es szezonban 6%-os ROI-val játszott, 2011-12-re ez 5,14%-ra esett vissza. 

Bob reálisan látja a jövőjét. Szeretne az angol Tony Bloom nyomdokaiba lépni, akinek foci sportfogadó szoftvere eleget hozott neki ahhoz, hogy nemrégiben megvásárolta a Brighton FC.-t. A kérdésre, hogy ő mit vásárolna nyereményeiből, persze rögtön rávágja: "Természetesen egy kosárcsapatot."

 

A cikk 1.része itt olvasható.

 

Címkék: sportfogadás,