A vb-bronzérmes csapatra épül a női pólósok olaszok elleni kerete

2014-03-18
Alapvetően világbajnoki bronzérmes csapatára épít Merész András szövetségi kapitány az olaszok elleni világliga-mérkőzésen, amelyet Budapesten, a Nyéki Imre Uszodában rendeznek kedden.

 

A szakvezető hétfő este tette közzé 13 fős együttesének névsorát. A csapat a vl-selejtező előtt a leendő ellenféllel közösen, kétkapus edzésekkel készült a tétmérkőzésre. "Szerencsére nincs sérültünk, remélem, holnapig már nem is lesz" - nyilatkozott Merész András a magyar szövetség honlapjának. A kétkapus játékról annyit mondott, hogy délelőtt nyertek két vagy három góllal, délután döntetlen lett, de nyilván nem az eredmény volt most a legfontosabb. "Kipróbáltunk egy-két dolgot, amit esetleg majd felhasználhatunk. Az olaszok játékában semmi újdonság nincs, ismerjük őket, tudjuk, mi az, amiben jók. Ez a négy nap és a görög meccs előtti két nap jelenti az utolsó közös edzéssorozatot azelőtt, mielőtt elkezdjük az Eb-felkészülést" - mondta a kapitány.

 

A vl-találkozó 18.20-kor kezdődik a Kondorosi úti uszodában.

 

Az olaszok elleni magyar keret:

Gangl Edina, Kasó Orsolya - kapusok, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Czigány Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Dóra, Kisteleki Hanna, Menczinger Kata, Sikter Diána, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó - mezőnyjátékosok

 

Forrás: MTI

Címkék: vízilabda,