Befeketednek a nyerőgépek

Az elmaradó adóbevételekből végképp nem jut a játékos védelemre
A szerencsejáték szervezéséről szóló törvény módosítása, amelyet szeptemberben elfogadott a magyar Országgyűlés és amelyen még jelenleg is változtatgatnak, a játékadó tételes megemeléséről rendelkezik. Nyilvánvaló, hogy ez az Európában példa nélkül álló emelés egyrészt a színvonaltalan, illetve akár a fekete üzemeltetés irányába tereli a gépek üzemeltetőit, valamint hogy a még korábban várt adóbevételek sem lesznek realizálhatók.

Az Alapítvány a Felszabadult, Tiszta Játékért civil szervezet elnöke, Ottományi Anna kiemelte, hogy a példátlanul magas adóterhek miatt a már leszerelt,  illetve a leszerelendő (14+4 ezer) gép feltehetőleg nem tűnik el a piacról teljesen, hanem jó részük tovább üzemel majd – csak éppen teljes illegalitásban, ami tovább mélyíti a feketegazdaságot. Az pedig beláthatatlan következményekkel járhat, ha a szerencsejátékosok az illegálissá váló, tehát engedély nélkül üzemelő játéklehetőséget keresik fel. Ezeken a játékhelyeken a kontroll hiánya miatt kivédhetetlenül romlik az üzemeltetés színvonala, hiszen itt csak a bevétel megszerzése számít, a játékos és annak védelme háttérbe szorul. Ráadásul  a Szerencsejáték- Felügyelet a piacon legálisan maradó, hivatalosan bejelentett (kb. 6 ezer) gépet ellenőrzi elsősorban, . Az  ellenőrzés és  az adófizetés nélkül működő pénznyerő automaták működésének felderítése,  valószínűleg az amúgy is túlterhelt rendőrség, illetve a helyi közigazgatási szervek és a feladata lesz.

A kormány tervezett adóbevételei is vélhetően el fognak maradni a korábbiakban tervezettnél, illetve a törvénymódosításban meghatározott játékadó emelkedése következtében reméltnél. A költségvetésbe befizetendő  tételek vonatkozásában várhatóan komoly csökkenés várható a játékadó, a mintegy 30-50 ezer alkalmazott elbocsátása következtében a járulékbevételek kiesése és ehhez hozzáadódik egy részük számára biztosítandó munkanélküli segély. A pénznyerő automaták engedélyezési és hitelesítési díjbevételeinek nagymértékű csökkenése, illetve az új gépek kieső értékesítésénél az ÁFA- bevétel elmaradás, a játékhelyek csökkenő bevételei, vagy egyenesen bezárása miatt kieső nyereségadó és iparűzési adó és nem beszélve az újabb beruházások elmaradásáról

Az elmaradó adóbevételek pedig a játékos védelemre fordított, jelenleg is minimális állami pénzek teljes eldugulásához vezethet.

Címkék: jogi háttér,