A kukából sikerült visszaszereznie a 2,85 milliót érő sorsjegyét

2015-08-06
Képzeljük el, mi játszódhatott le Cedric Jacksonban, mikor rájött, hogy a lottózóban kidobta a 10 ezer dollárt érő sorsjegyeket…

 

Jackson rendszeres vásárló a Rick’s Food Mart elnevezésű kis boltban, ide tért be szombat reggel is, hogy vegyen pár új Cash 4 típusú sorsjegyet. Mivel azt hitte, nem nyert velük, a bolt tulajdonosát megkérte, hogy a régi szelvényeket dobja ki. 

 

Jackson folytatta a napi rutinját, majd jóval később rájött, hogy nyert azokkal a szelvényekkel, melyeket kidobatott. Visszament a boltba, elmagyarázta, hogy mi történt, és az akkor éppen ott lévő eladó át is nézte a szemetest, de nem találta meg a szelvényeket.

 

„Bele kellett másznom a nagy kukába, mert azt hittem, hogy már kiürítették a belső szemeteseket.” – mesélte Jackson. Itt sem talált semmit, így üres kézzel, nagy bosszankodva volt kénytelen otthagyni az üzletet.

 

Később a boltban lévő eladónak eszébe jutott, hogy aznap, mivel kevés szemét volt, nem a nagy kinti kukába, hanem a belső gyűjtőbe ürítette a szemeteseket. Nekiállt, áttúrta, és megtalálta a kidobott sorsjegyeket! Felhívta Jacksont, és közölte vele a jó hírt, így a férfi hétfőn már át is vehette nyereményét a Georgia Lottery irodájában.

 

 

Jackson nem feledkezett meg a becsületes eladóról, visszament a boltba pár új sorsjegyért, és szép kis borravalót hagyott a pulton. Ricky Singh, a szelvényt megtaláló eladó, azt mondja, hogy fel sem merült benne, hogy megtartja a két, egyenként 5 ezer dollárt érő sorsjegyet. „Ha megtartottam volna, az olyan lett volna, mintha loptam volna.” – állítja.

 

Jackson azt tervezi, hogy a pénzből kifizeti a tartozásait, és segít a családjának.