A címvédő nyerte a Red Bull Air Race első futamát

2014-03-02
A címvédő brit Paul Bonhomme nyerte a három év szünet után életre keltett, a világ legjobb műrepülőit felvonultató sorozat, a Red Bull Air Race első idei viadalát Abu-Dzabiban. Besenyei Péter nem jutott a nyolc közé.

 

A viadal honlapja szerint Bonhomme mögött az osztrák Hannes Arch és a kanadai Pete McLeod végzett a második, illetve harmadik helyen.

 

A selejtezőben Besenyei - akit a sorozat honlapja az Air Race keresztapjának nevez - az utolsó, 12. volt, így a nyolc közé jutásért a kvalifikációban legjobb McLeoddal kellett csatáznia, ám e párharcban alulmaradt. Besenyei Péter 2003-ban megnyerte a sorozatot, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban második, 2007-ben harmadik volt.

 

A 2005-ben útjára indított világbajnokságnak - amelyet a világ leggyorsabb versenyének is neveznek - az idei lesz a hetedik idénye. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a mezőny tagjainak egységes motorral, propellerrel és kipufogórendszerrel felszerelt gépekkel kell versenyezniük, a pilótákra ható centrifugális erő nem lehet nagyobb 10 G-nél, a felfújható kapuk - amelyek mentén a versenyzők a pályát teljesítik - pedig 20 helyett immár 25 méter magasak lesznek.

 

A látványos, népes közönséget vonzó futamokból álló sorozat - Besenyei Péter közreműködésének is köszönhetően - valójában már 2003-ban elindult, de világméretűvé 2005-re fejlődött. A pilótáknak az egyes versenyeken a felfújható oszlopokkal kijelölt kapuk között átrepülve kell a lehető legrövidebb idő alatt teljesíteniük a pályát. Budapesten 2003 és 2009 között, a Duna felett rendeztek futamokat.

 

Az idei szezonban három kontinens hét országának nyolc városában rendeznek futamot. A mezőnynek 12 pilóta a tagja. Az idénynyitó abu-dzabi verseny után a horvátországi Rovinjba, a malajziai Putrajayába, a lengyelországi Gdyniába, az angliai Ascotba, az egyesült államokbeli Dallasba és Las Vegasba, valamint - a pontos helyszínnel még adós - Kínába látogatnak el a műrepülők.

 

Forrás: MTI

Címkék: sportesemény,