A brazilok lefocizták a döntőben a spanyolokat

2013-07-01
A brazil labdarúgó-válogatott a Konföderációs Kupa döntőjében 3-0-ra győzött a világbajnok spanyolok ellen.

 

A Konföderációs Kupán sorozatban hetedszer induló házigazda brazil labdarúgó-válogatott győzelmi szándékkal lépett pályára Rio de Janeiróban a Spanyolország elleni vasárnapi döntőben és a második percben már vezetéshez is jutott Fred révén, aki egy beadás után a földön fekve lőtt Casillas hálójába (1-0).

 

A villámrajtot vett brazilok a vezető találat után visszaálltak saját térfelükre, tíz emberrel védekezve remekül leszűkítették a területet a világbajnok spanyolok előtt, akik nem találtak rést a brazilok védelmén, ezért átlövésekkel próbálkoztak. A 20. percben Iniesta állt a legközelebb a gólhoz, de távolról eleresztett lövését Júlio César védte.

 

A spanyolok többet birtokolták a labdát, de sem átlövésből, sem pontrúgásból nem jelentettek veszélyt a házigazdák kapujára. Del Bosque csapatának dolgát nehezítette, hogy két védője, Alvaro Arbeloa és Sergio Ramos is besárgult már az első félidőben. Az első játékrész második felében a mezőnyben aprították egymást a csapatok, fél óra alatt 15-ször szakította félbe szabálytalanság miatt a játékvezető a meccset. 

 

Az első játékrész végén egy gyors kontrát követően megvillantotta tudását a világbajnok spanyol csapat is,  de Pedro  lövését a gólvonalról vágta ki David Luis. A kimaradt helyzet megbosszulta magát, mert a brazilok a 43. percben  egy szintén gyors támadás után Neymar bombájával ismét bevették Casillas kapuját (2-0).

 

Az első játékrészt keretbe foglalták a házigazdák, hiszen kettő perccel a kezdés után és kettő perccel a lefújás előtt is betalálták, sőt, a második játékrészben is csak kettő percet kellett várni az újabb brazil találathoz: egy labdaszerzés után Fred kapott labdát a bal oldalon, és mivel nem volt védője 17 méterről Casillas mellett a spanyol kapu bal sarkába csavarta a labdát (3-0). Ekkor úgy nézett ki, hogy a Luiz Felipe Scolari csapata kiüti a spanyolokat, ám az 54. percben Jesus Navas harcolt ki büntetőt. Sokáig  azonban nem örülhettek ennek Torresék, hiszen a tizenegyest egyszerűen a kapu jobb oldala mellé lőtte Sergio Ramos.

 

A háromgólos hátrányban lévő spanyolok cserékkel próbálkozta, bejött David Villa is, azonban a továbbra is sokat futó brazilok jól zárták a területet, így nem működött a spanyol „tiki-taka”, Neymarék pedig kontrákból veszélyeztették Casillas kapuját. A 68. percben ráadásul megfogyatkozott a világbajnok, Piqué csak szabálytalanul tudta megállítani a lendületből érkező Neymart, a játékvezető kiállította a Barcelona játékosát.  

 

Az emberhátrányban futballozó spanyolok a 80. percben eljutottak a brazil kapuig, de  Júlio César bravúrral védte Pedro nyolc méterről eleresztett lövését. A találkozón nem esett több találat, így Brazília 1997, 2005 és 2009 után sorozatban harmadszor, összességében negyedszer nyerte meg a Konföderációs Kupát, amely ezúttal is a jövő évi világbajnokság főpróbája volt.

 

 

Írásos üzenetben gratulált a labdarúgó Konföderációs Kupát ismét megnyerő brazil válogatottnak és az edzői stábnak az ország elnöke.

 

Az elmúlt napok tüntetései által megviselt Dilma Rouseff a világ- és Európa-bajnok Spanyolország elleni, a Maracana Stadionban rendezett vasárnap esti döntőn személyesen nem volt jelen. Rouseffet a június 15-i megnyitón hatalmas füttykoncert fogadta.

 

Az első kommentárok szerint Brazília valósággal elszédítette Spanyolországot. A brazilok kilencven perces álomfocival a jövő évi, ugyancsak brazíliai világbajnokság fő esélyesévé léptek elő - hangzottak az értékelések, amelyek szerint a labdarúgás új hőseinek tekintett spanyoloknak egyetlen percig sem volt esélyük.

 

A szakértők a torna legjobb játékosának egyhangú szavazással a brazil csodacsatárt, Neymart választották. A legjobb góllövőnek járó arany cipőt öt találatáért a spanyol Fernando Torres vehette át. A torna legjobb kapusává a brazil Julio Cesart választották, míg Spanyolország a torna legszabályosabban játszó együttesének címével vigasztalódhatott.

 

A brazilok trénere, Luiz Felipe Scolari a győzelem után szerényen nyilatkozott. Utalt arra, hogy a vasárnap esti döntőben sikerült ugyan legyőzni a világbajnokot, de hozzátette, hogy a jövő évi világbajnokság jóval nehezebb lesz. Azt ugyanakkor örömmel könyvelte el, hogy a brazilok most több önbizalommal rendelkezhetnek, amire égetően szükség volt.

 

A 3:0-ás vereséget szenvedő spanyolok trénere, Vicente Del Bosque a brazil csapat győzelmét teljesen megérdemeltnek nevezte. „Nincs mit magyarázkodni, a brazilok minden tekintetben jobbak voltak” - jelentette ki Del Bosque.

 

A brazil válogatott sorozatban harmadszor, összességében pedig negyedszer nyerte meg a labdarúgó Konföderációs Kupát.

 

A döntővel egy időben Rio de Janiróban a Maracana Stadion közvetlen közelében mintegy 5000-en tüntettek a korrupció, illetve a gazdasági visszaélések ellen. Egy héttel korábban a brazil városban még  300 ezren demonstráltak Dilma Rouseff kormánya ellen. A döntő biztonságára egyébként több mint 10 ezer rendőr, illetve biztonsági alkalmazott ügyelt.

 

Konföderációs Kupa, döntő:

Brazíia-Spanyolország 3-0

gólszerzők: Fred (2., 47.) Neymar (43.)

 

A labdarúgó Konföderációs Kupák korábbi döntői:

1992. október 20.: Argentína - Szaúd-Arábia 3-1 (2-0)

gólszerzők: Rodriguez (18.), Caniggia (24.), Simeone (64.), illetve al-Ovajran (65.)

 

1995. január 13.: Dánia-Argentína 2-0 (1-0)

gólszerzők: M. Laudrup (8.), Rasmussen (75.)

 

1997. december 21.: Brazília-Ausztrália 6-0 (3-0)

gólszerzők: Ronaldo (15., 28., 59.), Romario (38., 53., 75., a harmadikat 11-esből) 

 

1999. augusztus 5.: Mexikó-Brazília 4-3 (2-1)

gólszerzők: Zepeda (13., 51.), Abundis (28.), Blanco (62.), illetve Serginho (43., 11-esből), Roni (47.), Zé Roberto (63.) 

 

2001. június 10.: Franciaország-Japán 1-0 (1-0)

gólszerző: Vieira (29.)

 

2003. június 29.: Franciaország-Kamerun 1-0 (0-0, 0-0), aranygóllal

gólszerző: Henry (97.)

 

2005. június 29.: Brazília-Argentína 4-1 (2-0)

gólszerzők: Adriano (11., 63.), Kaká (16.), Ronaldinho (47.), illetve Aimar (65.)

 

2009. június 28.: Brazília-Egyesült Államok 3-2 (0-2)

gólszerzők: Luis Fabiano (46., 74.), Lucio (84.), illetve Dempsey (10.), Donovan (27.)

    

Összesen:

4: Brazília (1997, 2005, 2009, 2013)

2: Franciaország (2001, 2003)

1: Argentína (1992), Dánia (1995), Mexikó (1999)

 

Forrás: telesport.hu/MTI

 

Címkék: labdarúgás,