A Videoton volt a Tippmix múlt heti sztárja

2015-07-23
A 29. heti Tippmix-ajánlat újra az európai kupasorozatok selejtező mérkőzéseiről szólt, különös tekintettel a magyar csapatok nemzetközi fellépéseire.

 

A 29. heti Tippmix-ajánlat újra az európai kupasorozatok selejtező mérkőzéseiről szólt, különös tekintettel a magyar csapatok nemzetközi fellépéseire, amelyek többek között a legnépszerűbb események rangsorának élmezőnyében is helyet követeltek maguknak. A Bajnokok Ligája-selejtezők második fordulójában már a Videoton is bemutatkozott, és a walesi TNS elleni idegenbeli fellépésére beérkezett 147 694 fogadáskötésnél többet egyetlen más esemény sem produkált a 29. héten. Az FTC – Zeljeznicar Európa Liga-selejtező mérkőzés ettől kevéssel elmaradva, 139 692 fogadáskötést generált, ami a harmadik helyet jelentette, ugyanis a Dinamo Kijev – Sahtar Doneck ukrán Szuperkupa-párharc 142 318 alkalommal tűnt fel a játékosok Tippmixszelvényein.

 

A Videoton rögtön duplázott, hiszen a népszerűségi verseny első helye mellett a legtöbb kifizetett nyereményt tömörítő toplistánkon is az élén zárt, köszönhetően a Walesben aratott 1-0-s sikerének, amivel 43,99 millió forint kifizetését biztosította a helyesen fogadók számára. A svájci pontvadászat új szezonjában rögtön rangadót rendeztek: az FC Zürich és a Young Boys csapata megosztozott a pontokon (1-1), ami végül 41,49 millió forintos kifizetést eredményezett. A szurkolói rendbontást is hozó FK Sarajevo – Lech Poznan BL-selejtezőn jegyzett kétgólos lengyel siker is sokaknak okozott örömet, ugyanis mindez 37,88 millió forintos nyereményt jelentett. Az orosz bajnokságban rendezett Rosztov – Terek Groznij találkozó 1-1-es végeredménye több mint 35 millió forint kifizetésével járt együtt, míg a Maribor egygólos hazai sikere a kazah FC Asztana elleni BL-selejtező odavágóján közel 33,5 millió forintos nyereményt eredményezett.

 

Ha európai kupasorozatok, akkor szinte elkerülhetetlenek a meglepő eredmények, ami alól a 29. hét sem képez kivételt. A legváratlanabb eredmények között találunk rá az FTC – Zeljeznicar EL-selejtező első mérkőzésére, ahol a vendég bosnyákok egygólos sikernek örülhettek (91 138 szelvényből 3 434 helyes tipp, nyertes odds: 5,55). A Rijeka még rosszabbul járt, lévén a skót Aberdeen három góllal tudott győzni Horvátországban (37 622 szelvényből 6 044 tökéletes tipp, 6,70-es odds mellett), míg a legutóbbi szezonban főtáblás Apoel Nicosia a hazai környezetben elért 0-0-val elrontotta a Vardar Skopje elleni BL-selejtező első felvonását, (29 199 szelvényből 3 405 jó tipp, 5,20-as nyereményszorzóért). A moldáv Milsami Orhei csapata is komoly meglepetést okozott azzal, hogy a Ludogorec Razgrad vendégeként győzni tudott az elitsorozat második kvalifikációs körének odavágóján (12 385 szelvényből 1 208 nyertes tipp, 11,50-es odds)

 

Javában zajlanak az európai labdarúgó kupasorozatok, nem mellesleg a 2015-16-os honi élvonalbeli bajnokság is útjára indult a mögöttünk hagyott hétvégén, így egyáltalán nem meglepő, hogy a magyar érdekeltségű események között is ezen összecsapásokkal foglalkozunk. A Videoton gárdája a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában a TNS vendégeként aratott értékes, egygólos győzelmet (98 301 szelvényből 27 231 helyes tipp, nyertes odds: 2,35), a Debrecen pedig az Európa Liga selejtezőjének második fordulójában ért el ugyancsak kecsegtető, 2-2-es döntetlent a Skonto Riga vendégeként az odavágón (80 762 szelvényből 23 588 jó tipp, 3,05-ös szorzó mellett). A hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság nyitófordulója már sokkal rosszabbul végződött a címvédő Videoton számára, lévén a fehérváriak 1-0-ra elbukták a Honvéd elleni idegenbeli párharcot (63 135 szelvényből 9 345 hibátlan tipp, 3,75-ös nyereményszorzóért). Az Újpest a Paks elleni hazai bajnokin hullajtott el 2 pontot (végeredmény: 0-0, 58 828 szelvényből 7 379 tökéletes tipp, 3,20-as odds), az FTC ugyanakkor – a nemzetközi kupában történt botlást javítva – az NB I-ben hozta az úgymond kötelezőt, miután kétgólos sikerrel távozott a Haladás otthonából (68 786 szelvényből 54 000 nyertes tipp, 1,45-ös szorzó).

 

Hévíz városában adták fel a játékhét legügyesebb fogadója címhez szükséges Tippmix-szelvényt, avagy inkább szelvényeket, ugyanis a fogadó kétszer is megjátszotta ugyanazt, az elsősorban döntetlenekre építő 7-es kötést, méghozzá egyenként 200 forintos téttel. Mivel a játékos minden tippje helyesnek bizonyult, 2x392 ezer, azaz összesen 784 ezer forintot nyert, amihez ezúton is gratulálunk!

  • *(1-0) Deutschlandsberg - Salzburg V
  • Sundsvall - Halmstad D
  • Petrolul Ploiesti - Voluntari D
  • Luzern - Sion D
  • FC Zürich - Young Boys D
  • Stjarnan - ÍA Akranes D
  • Olaszország - Tahiti D

 

A TippmixPrón megint találhattunk ilyen-olyan okokból érdekesnek nevezhető szelvényeket és magas összegű nyereményeket. Egy játékos 5/10-es kombinációval játszott, kizárólag a tengerentúli profi baseball-bajnokság, az MLB eseményeire fogadva, 10 eseményből „csupán” 8-at eltalálva nyert 15 forintos alaptétek mellett – összesen 3 780 forinttal játszva – 252 023 forintot. Egy másik, a TippmixPro oldalt használó fogadó a „Super Heinz” játéktípussal, 70 forintos alaptétekkel – összességében 8 400 forintot kockáztatva – nyert 315 643 forintot. Többek között NB I-es mérkőzéseket is tartalmazott az a 8-as kötés, amelyet 1 000 forintos téttel fogadott meg a játékos, és hibátlan tippjeinek következtében 249 829 forinttal gyarapította számláját. Svéd, orosz és svájci labdarúgó-mérkőzésekből állt össze az a 4-es kötés, amely 5 000 forintos tétre 290 916 forintos nyereményt biztosított netes fogadónak. 

 
Forrás: Szerencsejáték Zrt