A Sands China a világ legértékesebb szerencsejáték vállalata

2014-05-15
A GBGC szerencsejáték tanácsadó idén is közzétette két mértékadó indexét - a GBGC 50-et és az iGBGC-t - mely az 50 legnagyobb szerencsejáték vállalat, illetve a 10 legnagyobb internetes szerencsejáték vállalat piaci értékét követi nyomon.

 

2014 elején mindkét mutató kilencéves történetének legmagasabb értékét produkálta. 2014. január 2-án a „GBGC 50” elérte a 237,1 pontot (mindkét index 100-ról indult 2005 elején), ami 60%-kal több, mint egy évvel korábban. Az iGBGC 406,8 ponton állt, ez 42 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi adathoz képest. Ez egyben azt is jelenti, hogy két éve mindkét index folyamatosan növekszik.

 

 

2014 elején az 50 legnagyobb vállalat teljes szerencsejáték piaci tőzsdei értéke (százalékosan a szerencsejátékból származó bevételekhez igazítva) elérte a 351 milliárd dollárt, ami 46%-kal több, mint az előző évben. A szerencsejáték piaci tőzsdei érték a legkisebb vállalat, a Penn National Gaming esetében 793 millió dollár, a legnagyobb, a Sands China esetében pedig 56 milliárd dollár. 

 

A legnagyobb szerencsejáték cégeket soroló lista első tíz helyén ugyanazok a vállalatok állnak, mint tavaly, csak a sorrend változott egy kicsit. A legelső négy helyen nem történt változás: a Sands China-t anyacége, a Las Vegas Sands követi, majd a Galaxy Entertainment és a Wynn Macau következik. A top 10 további sorrendje kismértékben változott, a Melco Crown Entertainment most az ötödik helyen áll (a talvalyi 7. hely után). A Crown Limited megőrizte a tavalyi 10. helyét – ez az egyetlen olyan cég a top 10-ben, mely nem elsősorban az ázsiai piacra összpontosít, bár az ázsiai játékosok fontos részét képezik a Crown bevételeinek is.

 

A legnagyobb tőzsdei értékű szerencsejáték vállalatok (mivel a lottótársaságok jellemzően nincsnek jelen a tőzsdén, ezek a társaságok nem szerepelnek a listán) 

 

1 Sands China 18 Paddy Power 35 Sky City Ent. Group
2 Las Vegas Sands 19 Tatts Group 36 Betsson
3 Galaxy Entertainment 20 International Game Techn. 37 Universal Ent. Corp.
4 Wynn Macau 21 Playtech 38 Unibet Group
5 Melco Crown Ent. 22 Aristoccrat Leisure 39 Scientific Games Corp.
6 Wynn Resorts 23 SegaSammy Holdings 40 REXLot Holdings
7 SJM Holdings 24 Gaming and Leisure Properties 41 Pinnacle Ent.
8 MGM China Holdings 25 Bally Technologies 42 Boyd Gaming Corp.
9 Genting Singapore 26 Tabcorp Holdings 43 Rank Group
10 Crown Limited 27 Ladbrokes 44 Heiwa Corp.
11 Genting Malaysia Berhad 28 Betfair Group 45 Net Entertainment
12 MGM Resors Int. 29 Caesars Ent. Corp. 46 Multimedia Games Holding Comp.
13 Kangwon Land 30 Genting Hong Kong 47 China LotSynergy
14 GTECH 31 Echo Ent. Group 48 Sun International
15 OPAP 32 Bwin.Party Digital Ent. 49 888 Holdings
16 William Hill 33 ChurchillDowns 50 Penn National Gaming
17 Melco Int. Dev. 34 BerjayaSports Toto Berhad    

 

Az idei GBGC 50 index jól tükrözi az előző év fúzióit, felvásárolásait és spin-offjait.

- A legmagasabb pozíción álló új belépő a Penn újonnan létrehozott REIT Gaming and Leisure Properties elnevezésű cége, mely a 24. helyen debütált.

- A Berjaya Sports Toto Berhard is idén került fel első ízben a listára, a 34. helyen nyitott

Másik három cég egy- vagy többéves kihagyás után tért vissza:

- a nyerőgépeket gyártó Boyd Gaming egy évig nem szerepel;

- a kaszinó felszereléseket gyártó Multimedia Games Holding Company 2006 óta most először szerepel ismét;

- a lottófelszereléseket gyártó China LotSynergy Holdings pedig 2011 óta most először tért vissza 

a listára

 

Az új belépők a Scientific Games Corp átal felvásárolt WMS Industries, a Bally Technologies által bekebelezett SHFL Entertainment és a Pinnacle Entertainmenttel összeolvadt Ameristar helyére léptek be. A Great Canadian Gaming Corp is eltűnt a listáról, most az 54. helyen áll, a másik kilépő, a Kingston Financial Group pedig jelenleg csak az 56.

 

2013-ban a Melco International Development volt a legjobban teljesítő cég a GBGC 50-ben, melynek tőzsdei értéke 209 százalékkal nőtt a 2013. januártól 2014. januárig tartó időszakban. A leggyengébb teljesítményt az Echo Entertainment Group nyújtotta, mely 26 százalékot veszített értékéből, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a cég 2019-től elveszti monopolhelyzetét Sydney-ben. Részvényeinek értéke a következő hónapokban attól függően fog alakulni, hogy sikerül-e új kaszinóliszenszet szereznie Brisbane-ben.

 

A tíz vezető internetes szerencsejáték vállalat tőzsdei értéke elérte a 15,4 milliárd dollárt, mely 75 százalékos növekedés az előző évhez képest. (Ahhoz, hogy egy cég felkerülhessen az iGBBC index listájára, az internetes szolgáltatásnak kell dominálnia tevékenységében.) Az Amaya ez alól az egyetlen kivétel, mivel a cég földi szerencsejáték cégként indult, azonban gyorsan növekszik online üzletága. Az indexben szereplő vállalatok tőzsdei értéke a Bet-at-Home.com 193 millió dollárjától a Playtech 5,7 milliárd dollárjáig terjed.

 

2014-ben az iGBGC első 10 helyezettje nem változott az előző évihez képest, csupán a sorrend változott. Továbbra is a Playtech a listavezető, őt követi a Betfair (2013-ban a 4. volt), majd a Bwin.Party Digital Entertainment (2013-ban 2. volt). A Betsson a tavalyi harmadik helye után most a 4. pozíción áll, az ötödik pedig ugyanúgy, mint tavaly, most is a Unibet. 

 

2013-ban az iGBGC minden vállalata növekedést mutatott a tőzsdei érték tekintetében. A Playtech teljesített a legjobban, tőzsdei értéke 72,6 százalékkal emelkedett a 2013. januártól 2014. januárig tartó évben. A Betsson tőzsdei értéke csupán 1,7 százalékkal növekedett ugyanebben az időszakban, így ez a cég lett a lista leggyengébben teljesítő vállalata.

 
Címkék: piaci információ,