A Roma sikerének sok Tippmixelő örült!

2015-10-30
A 44. hét első felében – a hétfőtől szerdáig tartó időszakban – érvényes Tippmix-ajánlat elsősorban az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójától volt hangos, a legtöbb kifizetett nyereményt összefoglaló toplista legalábbis erről árulkodik.

 

A Roma csapata a múlt hétvégi, Fiorentina elleni rangadón jegyzett sikert az Udinese 3-1-es legyőzését hozó mérkőzéssel fejelte meg, ezzel – a kiegészítő fogadásokkal együtt – 49,26 millió forint kifizetését biztosította, amelynél jobb számadatot egyetlen másik fogadásra kínált esemény sem tudott túlszárnyalni a tárgyalt időszakban. A legközelebb az Athletic Bilbao és a Sporting Gijón spanyol bajnokija járt, ahol a hazaiak magabiztos, 3 gólos sikere 41,81 millió forintos kifizetést generált. Az olasz bajnokság legutóbbi fordulójának további három mérkőzése teszi teljessé összefoglalónk ezen szegmensét. Az Internazionale a Bologna vendégeként győzve biztosított 41,03 millió forintos nyereményt az eseményre helyesen tippelőknek, a Napoli 2-0-s diadala a Palermóval szemben közel 40 milliós nyereménnyel párosult, a Fiorentina-siker Veronában pedig több mint 28 millió forint kifizetéséhez járult hozzá.

 

A legnépszerűbb fogadási eseményekkel foglalkozó rangsorunkban – ahol a kiegészítő fogadási lehetőségek adatait is figyelembe vesszük – is három Serie A-bajnoki szerepel, kezdve rögtön a Bologna - Internazionale csatával, amelyre 257 724 alkalommal kötöttek fogadást a Tippmix-játékosok. A kifizetési rangsor második helyezettje, az Athletic Bilbao – Sporting Gijón spanyol bajnoki itt is „ezüstöt jegyzett”, 237 646 Tippmix-szelvényen feltűnve, míg az angol másodosztály Cardiff – Bristol City mérkőzése 229 218 fogadáskötéssel párosult. A Sassuolo – Juventus olaszországi csata 225 ezernél is többször késztette fogadásra a játékosokat, a Roma – Udinese párharc pedig 220 ezernél is több szelvényen szerepelt.

 

A Juventus labdarúgócsapatának formája a jelek szerint továbbra is hullámzó, hiszen az Allegri-legénység a legutóbbi kör sima hazai győzelmét követően a hétközi fordulóban a Sassuolo otthonában 1-0-s vereséget szenvedett (a végkimenetelre tett 138 089 tippből 13 563 volt helyes, 5,60-as odds mellett), amivel a legváratlanabb eredmények közé került az „Öreg Hölgy”. Nem a Juve az egyetlen nagynevű, ámde csalódást keltő eredményt jegyző futballcsapat, hiszen az angol Liga-kupában számos gigász elvérzett. A Manchester United a másodosztályú Middlesbrough csapatával játszott 0-0-s döntetlent, majd esett ki hosszabbítást és tizenegyespárbajt követően (a végeredményre tett 92 747 tippből 5 794 bizonyult hibátlannak, 3,95-ös odds mellett). Az Arsenal ennél is simábban, egy 3-0-s idegenbeli, Sheffield Wednesday-től elszenvedett vereség következtében búcsúzott a sorozattól, általános meglepetésre (90 674 fogadásból 7 335 volt helyes, 5,50-es nyereményszorzóért). A Chelsea rossz szériája sem akaródzik megszakadni, a Mourinho-csapat ezúttal a Stoke vendégeként letudott Liga-kupa összecsapást bukta el és esett ki, hosszabbítás után, tizenegyesekkel (a rendes játékidő végkimenetelére megkötött 131 170 tippből 19 724 volt helyes, 3,35-ös odds mellett).

 

Ahogy Angliában, úgy Magyarországon is kupafordulót rendeztek a még versenyben lévő honi labdarúgó-csapatoknak a hét első felében, ami egyben a magyar érdekeltségű események listáját is alapjaiban határozza meg. A Debrecen a Szeged vendégeként pályára lépve játszott 0-0-s döntetlent, sokak meglepetésére (a végkimenetelre beérkezett 36 698 tippből csupán 1 304 volt helyes, 3,75-ös nyertes odds mellett), a Nyíregyháza ugyanakkor a Sopron 4-1 arányban történő legyőzésével nagy lépést tett a legjobb 8 közé jutás irányába (49 585 tippből 43 501 bizonyult jónak, 2,00-s oddsért). A Békéscsaba és az MTK csapatai a nyolcaddöntő első találkozóján nem bírtak egymással (eredmény: 0-0, 44 063 tippből 5 278 tökéletes megérzés született, 3,45-ös nyereményszorzóért), az FTC pedig saját közönsége előtt nyerte meg 4-1-re a Csákvár elleni odavágót (11 700 tippből 11 479 hibátlan tipp, 1,03-as oddsért). A Honvéd járt a legrosszabbul az élvonalbeli csapatok közül, hiszen a kispestiek odahaza buktak el a Kozármislennyel szemben, általános meglepetésre (végeredmény: 1-2, 31 424 fogadásból 3 357 így is jó lett, 9,00-s odds mellett). A honi férfi kézilabda-bajnokságban is született egy szenzációs végeredmény, ugyanis a Tatabánya 27-26-os győzelmet ünnepelhetett a BL-ben is viaskodó Szegeddel szembeni bajnokiján (15 535 tippből mindössze 404 bizonyult helyesnek, 4,80-as nyertes szorzóért).

 

A legügyesebb Tippmix-játékosokkal foglalkozó szegmensünkben két olyan sportfogadó aktuális szelvényét emeljük ki, akik ugyanazon szelvénysorukat több alkalommal is megjátszva nyertek komoly összeget. Egyikőjük Budapesten adta fel 4-es kötését, rögtön 3 alkalommal is, egyenként 690 forinttal – tehát összesen 2 070 forinttal – fogadva nyert 3 X 197 644, vagyis mindent összeadva 592 932 forintot.

  • Vízilabda Görögország - Spanyolország 1X2 Döntetlen 6,00 Nyertes
  • Vízilabda Magyarország - Olaszország 1X2 Döntetlen 6,20 Nyertes
  • Labdarúgás Modena - Spezia 1X2 Döntetlen 2,75 Nyertes
  • Labdarúgás Entella - Livorno 1X2 Döntetlen 2,80 Nyertes

 

Szilvásváradon játszott azon fogadó, aki kétszer 500 forintot – összességében 1 000 forintot – kockáztatott egy 8-as kötést megfogadva, mivel azonban minden végkimenetelt tökéletesen tippelt meg, 2x276 238, összesen 552 476 forintos nyereménynek örülhetett.

  • Labdarúgás Atalanta - Lazio 1X2 Atalanta 2,90 Nyertes
  • Labdarúgás Frosinone - Carpi 1X2 Frosinone 2,30 Nyertes
  • Labdarúgás Milan - Chievo 1X2 Milan 1,70 Nyertes
  • Labdarúgás Napoli - Palermo 1X2 Napoli 1,30 Nyertes
  • Labdarúgás Roma - Udinese 1X2 Roma 1,40 Nyertes
  • Labdarúgás Sassuolo - Juventus 1X2 Sassuolo 4,70 Nyertes
  • Labdarúgás Torino - Genoa 1X2 Döntetlen 3,20 Nyertes
  • Labdarúgás Verona - Fiorentina 1X2 Fiorentina 1,78 Nyertes

 

A TippmixPrón jegyzett kiemelkedő fogadások felsorolását egy nyugodt szívvel kockázatosnak nevezhető tippeket felvonultató szelvénysorral illendő kezdenünk. Egy fogad 50 forintos alaptéttel – összesen 1 000 forint kockáztatásával – játszotta meg 3/6-os kombinációját, amely szelvényeken kosárlabda, jégkorong, vízilabda és kézilabda összecsapások kapcsán jegyzett döntetlenekre tippelt. És bár két alkalommal nem bizonyultak helyesnek megérzései, a négy jó tippjének következtében így is 95 838 forinttal gyarapította számláját. Pontos végeredményre fogadni is van módja neten játszó játékosoknak, amelyet egyik sportfogadó parádésan aknázott ki, lévén az Antalyaspor – Besiktas találkozó végeredményét 88,00-s oddsért tökéletesen tippelte meg 1 000 forintos téttel, ami 88 000 forintos nyereményt jelentett! 

 

Forrás: Szerencsejáték Zrt