A Real nyert a Pancho Aréna avatásán

2014-04-22
A Puskás Suzuki Kupa döntőjében a Real Madrid 1-0-ra győzött a Puskás Akadémia ellen.

 

Nem sikerült bearanyoznia a házigazda Puskás Akadémiának új stadionja, a felcsúti Pancho Aréna avatását húsvéthétfőn, ugyanis harmadik döntőjét is elvesztette a 17 éven aluliak számára idén immár hetedik alkalommal kiírt Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótornán.

 

A teltházas Pancho Aréna megnyitó ünnepségének zárásaként Pula József ejtőernyős landolt a pálya kezdőkörében a döntő labdájával, a kezdőrúgást pedig a legidősebb felcsúti labdarúgó, Flier János végezte el három U7-es játékos társaságában.

 

Az első félidő elején a Real Madrid futballozott veszélyesebben, csak a házigazdák kapusa akadályozta meg a gólt, de később már a Puskás Akadémia is szép akciókat vezetett, a kapukat azonban egyik félnek sem sikerült bevennie.

 

A folytatásban is a spanyolok játszottak enyhe mezőnyfölényben és alig tíz perc elteltével megszerezték a vezetést. A korosztályos magyar bajnokságban listavezető hazaiak ezután próbálkoztak becsülettel, de nem tudták feltörni a spanyol gárda védelmét, ha mégis sikerült kapura lőniük, akkor célt tévesztettek, vagy a madridi kapus védett, így a lefújásig nem változott az eredmény.

 

A Puskás Akadémia harmadik fináléját bukta el, de ezúttal megúszta minimális vereséggel: a 2008-as első tornán a Real 5-1-re bizonyult jobbnak nála, míg 2012-ben a Budapest Honvéd 7-0-ra verta a felcsútiakat az aranyéremről döntő meccsen.

 

Puskás Suzuki Kupa, döntő:

Real Madrid (spanyol)-Puskás Akadémia 1-0 (0-0)

Pancho Aréna, 4000 néző, v.: Kassai

gólszerzők: Garcia (49.)

 

Korábban:

a 3. helyért: Dinamo Zagreb (horvát)-Budapest Honvéd 3-0

az 5. helyért: Panathinaikosz (görög)-Melbourne Football Institute (ausztrál) 4-2

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,