A Midtjylland a Győr gyenge pontjait keresi

2014-03-19
A dán Midtjylland játékosa, Louise Spellerberg szerint minden csapatnak vannak gyenge pontjai, így a Győrnek is, ezért lehet a magyar csapat ellen esélyük a női kézilabda Bajnokok Ligája május 3-ai budapesti elődöntőjében.

 

A 31 éves játékos a sorozat honlapjának elmondta: soha ilyen közel nem voltak még a BL megnyeréséhez, és egyáltalán nem teszi őket elégedetté, hogy bekerültek a négyes döntőbe.

 

Spellerberg hangsúlyozta: Sabine Englert személyében világklasszis kapusuk van, és az ő védései után gyors gólokat tudnak dobni. Ez a fő erősségük.

 

A dán játékos utalt arra, hogy az elődöntőben ugyan a Győr számít esélyesebbnek, de mint minden csapatnak, így a címvédőnek is vannak gyenge pontjai.

 

„Ha megtaláljuk ezeket, és a magunk javára fordítjuk, akkor lehet esélyünk. Semmi sem elképzelhetetlen” - tette hozzá Spellerberg.

 

A május 3-ai budapesti elődöntőben a Győr a Midtjyllanddal, a macedón Vardar Szkopje pedig a montenegrói Buducsnoszt Podgoricával találkozik, másnap lesz a két helyosztó.

 

Forrás: MTI

Címkék: kézilabda,