A Mainz Szalai nélkül fogadja a listavezető Bayernt

2013-01-31
Szalai Ádám csapata, a Mainz a listavezető Bayern Münchent fogadja a német labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában, de a magyar válogatott támadóra sárga lapjai miatt nem számíthat.

 

Az ötödik helyen álló Mainz hazai környezetben kifejezetten erős, ugyanis eddigi kilenc összecsapásából hatot megnyert és mindössze két alkalommal szenvedett vereséget. Ugyanakkor a Bayern idegenben is lehengerlő: a mezőnyben egyedüliként még veretlen és csak egyetlen alkalommal vesztett pontokat az Allianz Arénán kívül.

 

A forduló rangadóját Leverkusenben rendezik, a második helyen álló gyógyszergyáriak azt a címvédő, harmadik Borussia Dortmundot látják vendégül, amely az idei két bajnokiját meggyőző különbséggel és remek játékkal nyerte meg.

 

A Stieber Zoltánt foglalkoztató sereghajtó Greuther Fürth  - amely szerdán a szezon végéig kölcsönben megszerezte Varga Józsefet, a Debrecen válogatott középpályását - szombat délután a Schalke 04 vendége lesz, míg Hajnal Tamás csapata, a VfB Stuttgart a Fortuna Düsseldorf otthonába látogat.

 

Huszti Szabolcs együttese, a jó formában lévő Hannover a forduló pénteki nyitómérkőzésén a Werder Bremen otthonában lép pályára.     

 

Bundesliga, 19. forduló:

    péntek:

Werder Bremen-Hannover 96 20.30

    szombat:

FSV Mainz 05-Bayern München 15.30

Fortuna Düsseldorf-VfB Stuttgart 15.30

1899 Hoffenheim-SC Freiburg 15.30

VfL Wolfsburg-FC Augsburg 15.30

FC Schalke 04-SpVgg Greuther Fürth 15.30

Hamburger SV-Eintracht Frankfurt  18.30

    vasárnap:

1. FC Nürnberg-Borussia Mönchengladbach 15.30

Bayer Leverkusen-Borussia Dortmund 17.30

 

Az állás:

 1. Bayern München 19   48- 7  48 pont

 2. Bayer Leverkusen 19   36-23  37

 3. Borussia Dortmund 19   43-20  36

 4. Eintracht Frankfurt 19   36-31  33

 5. FSV Mainz 05 19   27-21  30

 6. FC Schalke 04 19   32-29  29

 7. Bor. Mönchengladbach   19   27-27  29

 8. SC Freiburg  19   24-18  28

 9. Hamburger SV 19   22-24  28

10. Hannover 96 19   38-37  26

11. VfB Stuttgart 19   21-32  25

12. Werder Bremen  19   30-37  22

13. VfL Wolfsburg  19   20-29  22

14. Fortuna Düsseldorf 19   23-27  21

15. 1. FC Nürnberg 19   18-26  21

16. FC Augsburg 19   15-31  13

17. 1899 Hoffenheim 19   24-43  13

18. SpVgg Greuther Fürth  19   11-33   9

 

Forrás: MTI

 

Címkék: labdarúgás,