A Juve és a Hertha megint hozta magát a Tippmixen

2015-12-22
A 2015-ös esztendő 51. hetének második felében kiadott Tippmix-ajánlat kiválónak nevezhető kifizetésekkel párosult.

 

A legtöbb nyereménnyel együtt járó fogadási események listáján megint találunk az elmúlt időszakban már megszokott neveket, kezdve a Juventus csapatával, amely a hétközi kupasiker után a bajnokságban is győzni tudott, méghozzá a Carpi csapatát felülmúlva, ami az eseményre tippelőknek – a kiegészítő fogadási lehetőségek adatait is figyelembe véve – 174,20 millió forintos kifizetést jelentett. A Real Madrid labdarúgói is „ünnepi” hangulatot teremtettek a Rayo Vallecano elleni párharc során, ugyanis Cristiano Ronaldóék 10-2-es győzelmet jegyeztek, ami 170,59 millió forintos nyereményt generált. A Mönchengladbach nagy nehézségek árán, sokáig emberhátrányban futballozva talált vissza a győzelmi ösvényre a Darmstadt elleni Bundesliga-csata során, ahol a 3-2-es hazai siker 165,64 millió forintot jelentett a helyesen tippelők számára. A jelek szerint a Hertha BSC csapatában megéri bízni, és a játékosok többsége nem is kételkedik Dárdai Pál csapatának tudásában, amit a fővárosi klub labdarúgói ez alkalommal egy Mainz fölött aratott 2-0-s diadallal és közel 161 millió forintos nyeremény biztosításával háláltak meg. A Milan játékosai is megajándékozták szurkolóikat és a bennük bízó fogadókat a múlt héten, amit az Olasz Kupában jegyzett, Sampdoria elleni idegenbeli 2-0-s sikerrel, és több mint 156 millió forintos kifizetéssel értek el.

 

A legnépszerűbb események rangsorának első helyén a Malaga – Atlético Madrid spanyol bajnokit találjuk – a kiegészítő fogadásokkal együtt – 350 424 fogadáskötéssel, míg ehhez közeli számadat köthető a Manchester United – Norwich angol Premier Liga-találkozóhoz is, 320 934 Tippmix-szelvényen feltűnve. Ezen két mérkőzés szépséghibákkal is bír – a későbbiekben még szóba kerülnek cikkünkben –, nem így a Carpi – Juventus olasz élvonalbeli bajnoki, amely a képzeletbeli dobogó harmadik fokán zárt 291 916 megkötött fogadással. A José Mourinho leköszönése utáni első Chelsea bajnoki is felettébb népszerű volt a játékosok körében, ugyanis a Sunderland elleni PL-csata több mint 269 ezerszer tűnt fel a tippmixelők szelvényein, miközben a sort a Real Madrid – Rayo Vallecano spanyol bajnoki zárja, közel 191 ezer megkötött fogadással.

 

A népszerűségi lista élén szereplő események kapcsán említésre került, hogy még foglalkozunk velük, amire sajnos a legváratlanabb eredményeket taglaló szekciónkban kerül sor. Az Atlético Madrid pocsék játékot bemutatva, egészen meglepő, 1-0-s vereséget szenvedett a Malaga otthonában, sok fogadó bánatára (a végkimenetelre kötött 272 731 tippből 8 870 volt helyes, 4,35-ös nyertes oddsért). A Manchester United sem járt jobban, hiszen a Norwich 2-1-es győzelemmel távozott az Old Traffordról a legutóbbi Premier Liga-forduló alkalmával (236 071 fogadásból 5 008 tipp volt tökéletes, 6,00-s odds mellett). Az olasz labdarúgóbajnokság élvonalának legutóbbi fordulóját az Internazionale – Lazio rangadó zárta, ahol nagy meglepetésre még csak pontot sem szereztek a milánóiak (végeredmény: 1-2, a vendégsikerre mindössze 12 184 tipp érkezett, 3,70-es nyereményszorzóért). A francia bajnokság első osztályában is született előre kevesek által várt eredmény, ugyanis újra botlott a Monaco csapata: a Troyes otthonában vérszegény 0-0-t értek el (11 595 helyes tipp azért így is született az esemény kapcsán, 3,20-as oddsért).

 

A magyar érdekeltségű események között számtalan honi kosárlabdamérkőzéssel, illetőleg a 20 éven aluliak divízió II-es világbajnokságán szereplő jégkorong-válogatottunk összecsapásával találkozhatunk. Utóbbi eseményen Litvánia hasonló korú ifjoncait oktatták a mieink, aminek egy 8-2-es magyar siker lett a vége, a legtöbb fogadó örömére (a végkimenetelre tett 2 285 tippből 1 966 lett jó, 1,50-es oddsért). A magyar férfi kosárlabda-bajnokságban a végső győzelemre is esélyesnek tartott klubok is pályára léptek. A címvédő Szolnok járt rosszabbul, ugyanis a Tisza-partiak 89-78 arányú vereséget szenvedtek Körmenden (a mérkőzés győztesére érkezett 4 838 tippből 730 volt tökéletes, 2,60-as odds mellett), miközben az Alba Fehérvár 10 pontos győzelmet aratott a Nyíregyháza vendégeként letudott bajnokin (4 016 fogadásból 3 800 tipp bizonyult hibátlannak, 1,33-as szorzóért). Az európai porondtól több női kosárlabdacsapatunk is búcsúzott, igaz, teljesen más módon. A Győr az Angers vendégeként 18 pontos vereséget szenvedve lépett le a színről az Európa Kupában (1 794 tippből 1 741 lett helyes, 1,08-as nyereményszorzóért), a PINKK-Pécs ugyanakkor bravúros sikerrel búcsúzott Európától, 64-56 arányban felülmúlva a Nantes Reze gárdáját (2 159 fogadásból 444 tipp volt jó, 4,90-es nyertes odds mellett).

 

Szarvas városában került feladásra az a szelvény, amely a legügyesebb Tippmixfogadók elemzésekor az élre kívánkozik. A játékos 800 forintos téttel fogadta meg 8-as kötését, amely olyannyira tetszett neki, hogy három alkalommal is megjátszotta azt. Mivel tippjeinek mindegyike tökéletes lett, így szelvényenként 350 353 forintot, vagyis összességében ennek háromszorosát, több mint 1 millió forintot nyert!

  • Kosárlabda Darussafaka - Maccabi TA A mérkőzés győztese Maccabi TA 1,70 Nyertes
  • Kosárlabda Himki Moszkva - Fenerbahce Ülker
  • A mérkőzés győztese Fenerbahce Ülker 2,45 Nyertes
  • Labdarúgás Hania - Panthrakikosz 1X2 Döntetlen 2,90 Nyertes
  • Jégkorong Graz - Dornbirn 1X2 Graz 2,55 Nyertes
  • Jégkorong Kazahsztán - Franciaország 1X2 Kazahsztán 2,40 Nyertes
  • Labdarúgás Standard Liege - Kortrijk 1X2 Standard Liege 1,70 Nyertes
  • Labdarúgás Lazio - Udinese 1X2 Lazio 1,70 Nyertes
  • Labdarúgás 1461 Trabzon - Dort Eylul 1X2 1461 Trabzon 2,05 Nyertes

 

Egy jászapáti Tippmix-játékos 9 mérkőzést választott ki fogadásra, és ezekből állított össze több szelvényt. Egyrészről kétszer is feladta 200 forintos téttel az eseményekből összeállított 9-es kötést, másrészről 10 forintos alaptét mellett – összesen 360 forinttal játszva – 7/9-es kombinációs játéktípusban is megjátszotta ezen találkozókat. Lévén hibátlanok lettek a tippjei, a két 9-es kötés révén összesen 639 358 forintot, a kombinációs szelvénnyel pedig 115 272 forintot nyert!

  • Labdarúgás Benfica - Rio Ave 1X2 Benfica 1,45 Nyertes
  • Labdarúgás Moreirense - Nacional Madeira 1X2 Moreirense 2,45 Nyertes
  • Labdarúgás Tondela - Setúbal 1X2 Setúbal 2,60 Nyertes
  • Labdarúgás Petrolul Ploiesti - Targu Mures 1X2 Targu Mures 2,20 Nyertes
  • Labdarúgás CFR Cluj - Dinamo Bukarest 1X2 Döntetlen 2,85 Nyertes
  • Labdarúgás Hertha BSC - Mainz 1X2 Hertha BSC 2,30 Nyertes
  • Labdarúgás Granada - Celta Vigo 1X2 Celta Vigo 2,50 Nyertes
  • Labdarúgás Valladolid - Tenerife 1X2 Valladolid 2,00 Nyertes
  • Labdarúgás Leeds - Preston 1X2 Leeds 2,40 Nyertes

 

A TippmixPrón egy 1 000 forintos téttel megjátszott 5-ös kötés bizonyult az egyik legjobb fogadói befektetésnek, ugyanis a játékos mindannyiszor gólszámra tippelve ötből öt találatot jegyzett, és így 445 630 forintot nyert. Egy másik netes sportfogadó szintén egy 5-ös kötésben bízott, viszont élő események kapcsán, ugyanakkor mivel ő sem rontott tippet, 106 419 forintos nyeremény lett fogadásának végeredménye. Akadt olyan Tippmixpro-játékos is, aki 10 forintos alaptéttel – összesen 110 forinttal – játszotta meg 10/11-es kombinációját, amely ugyan tartalmazott egy hibás tippet, ám így is 24 146 forintos kifizetéssel párosult.

 

Forrás: Szerencsejáték Zrt