A Juve és a Galatasaray ki-ki meccse a továbbjutásért

2013-12-09
Megyeri Balázs csapata, az Olimpiakosz a továbbjutásért küzd kedd este a Anderlecht ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 6., utolsó fordulójában.

 

A magyar kapust foglalkoztató pireuszi gárda a C csoportban a már továbbjutott Paris Saint-Germain mögött második, s egyértelmű esélyese az egyenes kieséses szakaszba jutásra már nem pályázó belga együttes elleni összecsapásnak.

 

Megyeriék akkor jutnak tovább, ha legalább annyi pontot szereznek kedden, mint a Benfica a már biztosan csoportelső párizsi alakulat elleni hazai meccsén. Amennyiben a PSG-nek sikerül legalább döntetlennel zárnia a keddi találkozót, akkor veretlenül zárja a csoportkört.

 

A jó erőkből álló Benficának azonban ez az utolsó lehetősége a nyolcaddöntőbe kerülésre, s hazai környezetben vélhetően az utolsó pillanatig harcolni fog a sikerért.

 

Az A csoportban az angol bajnoki címvédő, de a Premier League mostani szezonjában szenvedő Manchester United már bebiztosította továbbjutását, a második helyért az ukrán Sahtar Donyeck és a német Bayer Leverkusen küzd.

 

Előbbi épp a Vörös Ördögök vendége lesz kedden, míg utóbbi a mindössze egypontos, így csoportutolsó spanyol Real Sociedad otthonában szerepel.

 

Az ukrán és a német csapat között mindössze egy pont a különbség, s mivel az egymás elleni összevetésben a Leverkusen a jobb, a donyeckieknek legalább ugyanannyi pontot kell szerezniük mint üldözőjüknek.

 

A B csoportban matematikailag két együttesnek, a Juventusnak és a Galatasaraynak van esélye odaérni a még továbbjutást érő második helyre. A csoportot a spanyol Real Madrid már megnyerte, s kedden az utolsó helyen álló dán Köbenhavn vendége lesz. A Juventus és a Galatasaray a befejező körben épp egymással csap össze Isztambulban, az olaszoknak pedig egy döntetlen is elég a nyolcaddöntőbe kerüléshez.

 

A Galatasaray mérlege ugyanakkor imponáló az olasz ellenfelekkel szemben: legutóbbi kilenc hazai meccséből hatot nyert és hármat zárt döntetlennel a török csapat.

 

A D csoportban már minden fontos kérdés eldőlt, továbbjutott a címvédő Bayern München és a Manchester City, ők egymással találkoznak a zárókörben Münchenben. Az Európa Liga-szereplést érő harmadik helyért az orosz CSZKA Moszkva és a cseh Viktoria Plzen küzd meg. Kettejük első meccsét 3-2-re nyerte a CSZKA októberben.

 

A keddi program 

Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló: 

 

A csoport: 

Manchester United (angol)-Sahtar Donyeck (ukrán) 20.45 

Real Sociedad-Bayer Leverkusen 20.45 

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Manchester United 11 pont, 2. Sahtar Donyeck 8, 3. Bayer Leverkusen 7, 4. Real Sociedad 1

 

B csoport:

Galatasaray (török)-Juventus (olasz) 20.45 

FC Köbenhavn (dán)-Real Madrid (spanyol) 20.45 

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Real Madrid 13, 2. Juventus 6, 3. Galatasaray 4 (7-14), 4. FC Köbenhavn 4 (4-11)

 

C csoport:

Benfica (portugál) - Paris Saint-Germain (francia) 20.45 

Olimpiakosz (görög)-Anderlecht (belga) 20.45 

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Paris Saint-Germain 13, 2. Olimpiakosz 7 (7-7), 3. Benfica 7 (6-7), 4. Anderlecht 1

 

D csoport:

Bayern München (német)-Manchester City (angol) 20.45 

Viktoria Plzen (cseh)-CSZKA Moszkva (orosz) 20.45 

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Bayern München 15 pont, 2. (már továbbjutott) Manchester City 12, 3. CSZKA Moszkva 3, 4. Viktoria Plzen 0

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,