A Jobbik Andy Vajna "visszautasíthatatlan ajánlatát" firtatja

2014-05-13
A Jobbik arra szólította fel a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra, milyen szempontok alapján nyilvánította megbízhatónak Andy Vajna cégét a kaszinóengedélyekkel összefüggésben.

 

Hegedűs Lorántné, a párt országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy a nemzetgazdasági miniszter öt budapesti és agglomerációs kaszinó engedélyének kiadásáról döntött Andy Vajna cégének pályázat nélkül, mert megbízhatónak minősítette azt. A nemzeti vagyontörvény alapján átláthatónak kell lenni egy ilyen cégnek, vagyis például nem lehet adóparadicsomban bejegyzett - hívta fel a figyelmet az ellenzéki politikus, aki ugyanakkor úgy tudja: a társaság egy luxembourgi cég tulajdonában áll.

 

Hegedűs Lorántné azt is mondta: Andy Vajna tavaly 1,6 milliárd forint adókedvezményben részesült egyetlen kaszinó után. Kifejtette: az érintett hely tavaly 3,8 milliárd bevételt könyvelt el, amelyből 1,1 milliárd forint játékadót és további 800 millió forint koncessziós díjat kellett volna megfizetnie, ezzel szemben egy törvénymódosítás miatt csak 300 millió forintot kellett ténylegesen az államkasszába utalnia. Hegedűs Lorántné ezért arra kíváncsi, hogy a további elnyert öt kaszinó után mennyi adó nem folyik be az államkasszába, s ezen pénzösszeg hány százaléka a jelenlegi kórházi adósságállománynak.

 

Mint fogalmazott, Orbán Viktor "programhelyettesítő" beszédében utalt arra: szélsőségesnek és veszélyesnek minősíti azokat a politikai tetteket, amelyek nem a magyar emberek érdekeit védik. Felvetette: a koncessziókat érintő döntés illeszkedik-e ehhez a kormánypolitikához.

 

Közölte: nem gondolja, hogy nincs összefüggés a témában hozott törvények és az érdekeltek személye között, ezért azt is kérdezi, mi volt az a visszautasíthatatlan ajánlat, amit Andy Vajna tett a kormányzatnak vagy egyes magas rangú fideszes politikusoknak. Az ellenzéki képviselő emellett azt is tudni szeretné, van-e összefüggés egyes belvárosi ingatlanok áron aluli kiárusítása és Andy Vajna "kaszinóbiznisze" mögött.

 

Forrás: MTI

Címkék: kaszinó,