A Féreg diplomata lesz Észak-Koreában

2013-02-26
Észak-Koreába látogatott kedden Dennis Rodman amerikai kosárlabda-legenda, hogy "kosárlabda-diplomáciával" próbálja javítani a két ország Phenjan februári kísérleti atomrobbantása után tovább romlott viszonyát.

 

Japán sajtóértesülések szerint a Chicago Bulls egykori játékosa az amerikai VICE médiacég megbízásából érkezett Phenjanba, ahol gyerekeknek fog kosárlabdatábort tartani, és a helyiekkel, köztük Észak-Korea legjobb játékosaival fog bemutatómeccset játszani. Utóbbit a szervezők reményei szerint a sport nagy rajongójaként ismert Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is megtekinti majd.

 

Rodman mellett a Harlem Globetrotters "utazó kosárcirkusz" három tagja is részt vesz a VICE által szervezett látogatáson, amelyből a médiacég április során adásba kerülő televíziós showműsort gyárt majd.

 

Az 1970-es évek elején a kommunista Kína és az Egyesült Államok enyhülése is sportdiplomáciai eszközökkel, az úgynevezett "pingpong-diplomáciával" kezdődött. A két ország pingpong-válogatottjainak találkozói "készítették elő" Richard Nixon amerikai elnök és Mao Ce-tung kínai vezető 1972-es pekingi találkozóját, amelynek során a két korábban ellenséges ország kibékült egymással.

 

Rodman útjának szervezői szerint "a két ország közti feszültségek idején fontos a kulturális kommunikációs csatornák nyitva tartása". A kosaras idén már a második híres amerikai, aki Észak-Koreába látogat, miután januárban Eric Schmidt, a Google informatikai cég elnöke töltött néhány napot a bezárkózó országban, amellyel szemben az Egyesült Államok és szövetségesei újabb szigorú szankciókat akarnak hozni az ENSZ Biztonsági Tanácsában Phenjan februárban végrehajtott harmadik kísérleti atomrobbantása miatt.

 
Forrás: MTI
 
Címkék: kosárlabda,