A FIFA szerint nem volt gond az USA-Costa Rica meccsen

2013-03-27
A FIFA elutasította a Costa Rica-iak panaszát, amit az USA ellen elveszített, hóviharban lejátszott mérkőzés után tettek a nemzetközi szövetségnél.

 

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elutasította a Costa Rica-i szövetség panaszát, és a pályán elért eredményt hagyta jóvá, ennek értelmében az Egyesült Államok 1-0-ra nyerte a két válogatott világbajnoki selejtezőjét.

 

A Costa Rica-aik azért tiltakoztak hétfőn, mert szerintük olyan hideg volt a coloradói Commerce Cityben múlt pénteken, hogy az már veszélyeztette a játékosok egészségét, ráadásul a vonalak nem látszottak a hótól, és a pálya talaján a labda kiszámíthatatlanul mozgott. A beadványukhoz képeket és videoanyagokat is mellékeltek. Ezenkívül indítványozták, hogy büntessék meg a találkozó lejátszására engedélyt adó játékvezetőt, a salvadori Joel Aguilart.

 

A FIFA kedden jelezte: elutasítja a panaszt, mert az nem időben - közvetlenül a mérkőzés előtt vagy alatt - érkezett. A versenykiírás alapján a kifogást a csapatkapitánynak, Bryan Ruiznak kellett volna jeleznie a játékvezetőnél.

 

A Costa Rica-iak szerint Jorge Luis Pinto Costa Rica-i szövetségi kapitány a meccs alatt kérte a bírótól, hogy ne folytassák a találkozót.

 

Forrás: MTI

 

 

Címkék: labdarúgás,