A Diósgyőr kedvező, a Fradi nehéz, a Győr kilátástalan helyzetben az EL-visszavágón

2014-07-23
Az Európa Liga selejtezőjének második fordulójában érdekelt három magyar csapat közül a Diósgyőr várhatja a legkedvezőbb előjelekkel a csütörtöki visszavágót, miután 2-0-s előnnyel kezd majd Nyíregyházán a bolgár Liteksz Lovecs ellen.

 

Szivics Tomiszlav együttese a múlt héten Bulgáriában szervezett védekezéssel és kiváló helyzetkihasználással szerzett komoly előnyt a második mérkőzésre, s még úgy is a párharc egyértelmű esélyese, hogy a hazai meccsét nem vívhatja meg saját stadionjában, ráadásul szektorbezárással is büntették a szurkolói miatt. A DVTK számára ugyanakkor rossz hír, hogy az első mérkőzésen megsérült Barczi Dávid hetekre kidőlt, miután eltört a lábujja, így a csütörtökön 20.30-kor kezdődő meccsen sem számíthat rá a csapat. A meccset az M2 és a telesport.hu is élőben közvetíti.

 

A másik két magyar csapat közül a Ferencváros helyzete nehéz, de nem kilátástalan, mivel 1-0-ra kapott ki a HNK Rijeka otthonában. Thomas Doll együttese az eredménnyel lehetett a legelégedettebb a múlt csütörtöki találkozó után, melyen kapura lövési kísérletük sem volt a zöld-fehéreknek. A fővárosi együttes a Puskás Ferenc Stadionban 20.30-tól fogadja majd riválisát, s a diósgyőriekhez hasonlóan szintén szektorbezárásra kényszerül drukkereinek korábbi viselkedése miatt. Ezt a találkozót az M1 és a telesport.hu adja élőben.

 

A magyar bajnoki ezüstérmes Győri ETO-nak csodára lenne szüksége az IFK Göteborg ellen, amelytől hazai pályán 3-0-ás vereséget szenvedett egy hete. A svédországi találkozó 19.00 órakor kezdődik.

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,