A Bayern elsősége majd negyedmilliárdot ért!

2013-05-31
A 21. heti Tippmix-ajánlat legfontosabb eseménye egyértelműen a labdarúgó Bajnokok Ligája 2012-13-as szezonjának utolsó mérkőzése, azaz fináléja volt, ami mind a népszerűség, mind pedig a legtöbb kifizetett nyeremény kapcsán kiemelkedett a „mezőnyből”.

 

A Borussia Dortmund – Bayern München finálé során regisztrált 2-1-es müncheni siker közel negyedmilliárd forintnyi nyereményt eredményezett, egészen pontosan 245,11 millió forinttal gazdagította a helyesen tippelőket. A képzeletbeli dobogó második fokán a Fenerbahce – Trabzonspor török kupadöntőt találjuk, 40,44 millió forintos kifizetéssel, míg a „bronzérmet” a labdarúgó Magyar Kupa-fináléja, a Debrecen – Győr csata érdemelte ki, 39,68 millió forinttal.

 

A toplista első felében még két kelet-európai labdarúgó-mérkőzést találni: a Liberec – Teplice cseh bajnoki 33 millió forintnál is többet fialt, miközben az Ukrán Kupa döntője, a Sahtar Doneck – Csernomorec Odessza ütközet a 30 millió forintos nyereményhez járt közel. 

 

A legrangosabb európai klubsorozat német fináléja a legnépszerűbb események– amely számadatokba természetesen a kiegészítő fogadási lehetőségek is beleértendőek – összefoglalása kapcsán is az élre kínálkozik. A Dortmund – Bayern derbi ugyanis 369 953 fogadáskötést generált a legutóbbi héten, amelynek még a közelébe sem tudtak férkőzni a Tippmix-ajánlatban szereplő események. A legkisebb távolságra a labdarúgó Olasz Kupa fináléja, a Roma – Lazio fővárosi rangadó volt a BL-döntő számaitól, hiszen 161 152 szelvényen tűnt fel ez a párosítás. A Fenerbahce – Trabzonspor török kupamérkőzés a nyeremények mellett a népszerűségi versenyben sem akart lemaradni a dobogóról, amit 112 934 fogadáskötésnek köszönhetően abszolvált is. 

 

A Benfica – Guimaraes portugál kupadöntő 107 ezernél is több alkalommal szerepelt a múlt hét Tippmix-szelvényein, míg a Valencia – Granada spanyol első osztályú csata közel 95 ezer alkalommal késztette fogadásra játékosainkat.

 

Ez alkalommal is születtek előre nem látott végeredmények, amelyeket ezúttal is a legváratlanabb eredmények között veszünk górcső alá. A spanyol élvonalbelilabdarúgó-bajnokság Athletic Bilbao – Levante találkozójának 0-1-es eredménye (33 714 szelvényből így is született 5 411 nyertes tipp, 7,85-ös oddsért), valamint a fehérorosz élvonal BATE Boriszov – Gomel párharcának 1-2-es végeredménye (32 438 szelvényből 1 321 helyes tipp, nyertes odds: 7,70) egyaránt sokakat ért váratlanul. 

 

A lengyel élvonalban a Lech Poznan saját közönsége előtt szenvedett 2-0-s vereséget a Podbeskidzie Bielsko-Biala csapatától, általános meglepetésre (63 916 szelvényből 1 755 tökéletes tipp, 6,35-ös nyereményszorzó), míg a görög férfi kosárlabda-bajnokság egyik negyeddöntőjében a Panioniosz és az Arisz gárdái a rendes játékidőben nem tudták eldönteni a győzelem sorsát (9 928 szelvényből 493 helyes tipp, 17,00-es szorzóért).

 

Rangadót rendeztek a magyar labdarúgó NB I legutóbbi fordulójában, így a magyar érdekeltségű események taglalásakor is az élre kívánkozik a két egykori BL-résztvevő ütközete. A Debrecen – FTC összecsapást a vendég fővárosiak nyerték 3-2-re, meglepetésre felülmúlva a friss kupagyőztest (73 284 szelvényből 18 824 nyertes tipp, 2,70-es oddsért). A múlt héten véget ért a magyar férfi kézilabda-bajnokság: a finálé második mérkőzésén a Veszprém 26-24 arányban győzni tudott a Szeged otthonában, megszerezve ezzel az aranyérmet (26 246 szelvényből 17 753 helyes tipp, nyertes odds: 1,40), miközben a Csurgó – Tatabánya bronzmérkőzés harmadik felvonásának rendes játékideje nem hozott döntést (végeredmény: 23-23, 25 574 szelvényből 1 831 nyertes tipp, 11,00-es odds mellett). A férfi kosárlabda-bajnokság fináléjának második mérkőzésén a címvédő Szolnok 65 – 60 arányban múlta felül az Albacomp együttesét, ezáltal kiegyenlítve a párharcot (36 777 szelvényből 32 904 helyes tipp, nyertes odds: 1,40). A magyar férfi vízilabda OB I fináléjának harmadik mérkőzésén az Eger 10-9 arányban legyőzte a Szolnokot, és ezzel bajnoki címet ünnepelhettek Gerendás György tanítványai (31 352 szelvényből 23 735 hibátlan tipp, 1,47-es nyereményszorzó).

 

A hét legügyesebb fogadója címet egy budapesti tippmixelő zsebelte be, aki három kosárlabda párharc rendes játékidejét is döntetlenre várva nyert kétszer 200 forintos tétre kétszer 390 000, azaz összesen 780 000 forintot:

Roma - Cantu 1.m. D

Memphis - San Antonio 3.m. D

Gran Canaria - Caja Laboral 2.m. D

 

Forrás: Szerencsejáték Zrt

Címkék: tippmix,