A BL közel 1 milliárdos nyereményt hozott a Tippmixen

2014-02-27
A 8. heti Tippmix-ajánlat már az újrainduló labdarúgó Bajnokok Ligájáról, illetve ezen sorozat nyolcaddöntőinek első mérkőzéseiről is szólt.

 

Az európai klubfutball legrangosabb viaskodásának csapatai nem is okoztak csalódást a fogadók nagy többségének, ugyanis mind a négy, múlt héten megrendezett találkozó a tippmixelők várakozásainak megfelelő végeredménnyel zárult. Ez a legtöbb kifizetett nyereményt összefoglaló szekciónk számadataiban is visszaköszön, ugyanis a BL-nyolcaddöntők első négy odavágója együttesen közel egymilliárd forintos nyereménnyel párosult. Az Arsenal és a BL-címvédő Bayern München londoni találkozójának vendégsikere fizetett a legjobban a 8. játékhéten, hiszen a helyesen tippelők – a kiegészítő fogadási lehetőségek adatait is számolva – 267,21 millió forinttal gazdagodtak. A Paris Saint-Germain kiütéses idegenbeli sikere a Leverkusen stadionjában hasonlóan remek számot produkált, ugyanis 254,74 millió forint került kifizetésre. A képzeletbeli dobogó legalsó fokán a Manchester City – Barcelona derbi első mérkőzését találjuk, ahol a katalánok kétgólos sikere révén a tippmixelők 217,08 millió forintot zsebelhettek be. A Milan és az Atlético Madrid BL-nyolcaddöntőjének első felvonása a spanyolok 1-0-s idegenbeli győzelmével zárult, amely által több mint 215 millió forint került kifizetésre. A Real Madrid labdarúgócsapatának a spanyol bajnokságban volt „jelenése” a múlt héten, és bár az Elche elleni sikerrel a legutóbbi két hét számadatait nem tudta reprodukálni Carlo Ancelotti csapata – mindkétszer a kifizetési rangsor élén zártak a madridiak –, így is közel 87 millió forintos nyereményt biztosítottak a jól tippelőknek.

 

Természetesen a legnépszerűbb fogadási eseményekkel foglalkozó toplistánkon sem lehetett versenyre kelni a labdarúgó Bajnokok Ligájával, ráadásul a négy BL-csata közösen – kiegészítő fogadási lehetőségeiket is figyelembe véve – több mint 1,2 millió fogadásban tűnt fel ilyen-olyan formában. Mérkőzésekre lebontva a Milan – Atlético Madrid ütközet első felvonása bizonyult a legnépszerűbbnek 321.342 megkötött fogadással, amelytől azonban alig maradt el az Arsenal és a Bayern München párharcának odavágója 320.644 fogadáskötéssel. A Manchester City – Barcelona rangadó, illetve a Leverkusen – Paris Saint-Germain találkozó sem panaszkodhatott fogadói érdektelenségre, lévén mindkét esemény 315 ezret is meghaladó fogadáskötési adatot produkált. Az egyetlen nem BL-csata a Top 5-ben egy német bajnoki mérkőzés, igaz, a Hannover vendége a Bayern München volt a múlt hétvégi fordulóban, így talán nem olyan nagy meglepetés, hogy több mint 167 ezer alkalommal szerepeltették szelvényeiken a tippmixelők ezt a mérkőzést.

 

A német labdarúgó Bundesliga első és második osztálya is produkált olyan mérkőzéseket, amelyek a legváratlanabb eredmények között az élre kerültek. A Dortmund – folytatva hullámzó teljesítményét – ezúttal a sokak által leírt Hamburg vendégeként szenvedett 3-0-s vereséget az élvonalban (96.627 szelvényből 7.548 helyes tipp, nyertes odds: 7,95), míg a másodosztályban a feljutásra pályázó Kaiserslautern saját közönsége előtt veszített az Aalen elleni mérkőzésen (végeredmény: 1-2, 34.749 szelvényből 2.059 nyertes tipp, 7,70-es szorzóért). A Barcelona labdarúgóiból sokat kivehetett a manchesteri Bajnokok Ligája-ütközet, hétvégi bajnokijukon pedig – több kulcsembert pihentetve – 3-1 arányban elbuktak a Real Sociedaddal szemben (99.746 szelvényből 4.110 tökéletes tipp, 7,65-ös nyereményszorzó mellett). Hasonló történt az Atlético Madriddal is, hiszen a fővárosi piros-fehérek az Osasunával vívott bajnokijukon kaptak ki simán, 3-0-ra a hétközi, milánói BL-győzelmet követően (101.183 szelvényből 6.322 hibátlan tipp, 6,80-as oddsért). Az Európa Liga legjobb 16 közé jutásáért vívott párharcainak első mérkőzései között az egyik legváratlanabb eredményt Rómában regisztrálták, ahol a Lazio egy góllal kapott ki a bolgár Ludogorec Razgradtól (117.683 szelvényből 15.144 helyes tipp, 4,95-ös szorzóért).

 

Megszokottnak nevezhető, hogy amennyiben az európai kézilabdázás élsorozatában, a Bajnokok Ligájában pályára lépnek csapataink, a magyar érdekeltségű események között is kiemelt figyelem jut ezen kluboknak. Ezúttal a Veszprém csapatán volt a sor, ám a számára tulajdonképpen tét nélküli összecsapáson a magyar bajnokcsapat 26-22-es vereséget szenvedett az ukrán Motor Zaporozsje otthonában (32.337 szelvényből 3.720 helyes tipp, nyertes odds: 3,65). Az EHF Kupa C csoportjában viaskodó Szeged férfi kézilabdázói nagyobb sikerrel vették soros akadályukat, lévén a Tatran Presov otthonában arattak 31-29-es győzelmet (14.127 szelvényből 11.139 tökéletes tipp, 1,45-ös nyereményszorzóért). Sopron városának kosárlabdacsapatai felemás eredményeket produkáltak: a hűség városának női kedvencei létfontosságú, legjobb 16 közé kerülést eredményező győzelmet jegyeztek a Montpellier vendégeként az Euroliga B csoportjában (16.219 szelvényből 1.193 nyertes tipp, 3,55-ös odds mellett), miközben a férficsapat simán kapott ki a magyar bajnokságban az éllovas Atomerőmű gárdájától, búcsút intve ezzel hazai pályán őrzött makulátlanságának (végeredmény: 59-76, 12.192 szelvényből 5.411 hibátlan tipp, 1,75-ös szorzó). A jégkorongozók MOL Ligájának soros összecsapásai közül – fogadói szemszögből – kiemelkedett a Dunaújváros – Brassó derbi, ahol a vendégek 3-2-es sikere meglepetésnek nevezhető (30.043 szelvényből 638 helyes tipp, 2,85-ös oddsért).

 

Szentgotthárdon adták fel azt a Tippmix-szelvényt, amellyel ez alkalommal ki lehetett érdemelni a játékhét legügyesebb fogadójának járó megtisztelő címet. Vas megyei játékosunk egy 7-es kötést játszott meg 200 forintos téttel, és mivel az összes kiválasztott esemény végkimenetelét eltalálta, a főként döntetlenekre építő szelvény 322 ezer forintos nyereményt eredményezett.

  • Vítkovice - Slavia Praha D
  • Martin - Nitra V
  • B. Bystrica - Kosice V
  • Betis - Rubin Kazan D
  • Plzen - Sahtar Doneck D
  • Maccabi TA - Basel D
  • Swansea - Napoli D

 

A Tippmixpro oldalán sem volt hiány remekül összeállított szelvényekből. Az egyik legkiemelkedőbbnek azon fogadó netes szelvényét nevezhetjük, ahol egy 9/10-es kombináció került megjátszásra 100 forintos alaptéttel – összesen 1.000 forintot kockáztatva –, és amely végül 299.427 forintos nyereménnyel párosult, méghozzá úgy, hogy a tíz megfogadott sporteseményből „csak” kilencnek a kimenetelét találta el a játékos. Akadt olyan fogadó is, aki „Canadian” típusú játékkal, 300 forintos alaptéttel – ami mindent összegezve 7.800 forint kockára tételét jelenti – növelte 91.350 forinttal számláját. Egy másik játékos a „Lucky63” fantázianévre keresztelt fogadási típussal, összességében 5.040 forintos tét mellett duzzasztotta 56 151 forinttal Tippmixprós számláját.