A 4. BL-hely és a bennmaradás a tét Spanyolországban

2013-05-31
A hétvégi utolsó fordulóban a negyedik Bajnokok Ligája-indulást érő, illetve a három kieső hely dől el a spanyol labdarúgó-bajnokságban.

 

A BL-részvételért a Valencia és a Real Sociedad van versenyben, s előbbi van lépéselőnyben, ugyanis ha nyer, megszerzi a negyedik helyet. A San Sebastian-i klub akkor tudja megelőzni riválisát, ha begyűjti a három pontot a bennmaradásért küzdő Deportivo La Coruna vendégeként, míg a Valencia nem nyer Sevillában.

 

Ezenkívül a harmadik Európa Liga-indulást érő helyért is nagy harc várható, mivel a jelenleg hatodik, idén BL-negyeddöntős Málagát az Európai Labdarúgó Szövetség kizárta a kontinentális kupasorozatokból, míg a nyolcadik Rayo Vallecano a spanyol szövetségtől nem kapott olyan licencet, amellyel indulhatna nemzetközi kupában. Emiatt a kilencedik pozíció is EL-indulást ér, s ezért elsősorban az egyaránt 47 pontos Sevilla és Getafe küzd. Amennyiben a két együttes ugyanannyi pontot szerez a zárókörben, akkor az egymás elleni eredményeknek köszönhetően a Sevilla léphet ki az európai porondra, de ha mindkettő pontot veszít szombaton, akkor a 45 pontos Levante is képbe kerülhet.

 

A bennmaradásért vívott küzdelem ígérkezik a legizgalmasabbnak, ugyanis e tekintetben még semmi nem dőlt el. Az utolsó négy együttest, melyekből három búcsúzik az élvonaltól, mindössze két pont választja el egymástól. A 33 ponttal sereghajtó Real Mallorca a Valladolidot látja vendégül, a Pintér Ádámot foglalkoztató, 34 pontos Real Zaragoza a harmadik Atlético Madridot fogadja, a szintén 34 ponttal álló Celta Vigo hazai pályán az Espanyollal találkozik, míg a 35 pontos Deportivo La Coruna saját közönsége előtt a Real Sociedaddal csap össze. Csak utóbbi együttes sorsa van a saját kezében.

 

A bajnok Barcelona szezonbeli utolsó mérkőzésének csak annyit a tétje, hogy ha Tito Vilanova csapata hazai környezetben legyőzi a Málagát, akkor beállítja a Real Madrid tavaly felállított 100 pontos bajnoki csúcsát.

 

Primera División, 38. (utolsó) forduló:

szombat:

Real Madrid-Osasuna 17.00 

FC Barcelona-Málaga 19.00 

Celta Vigo-Espanyol 21.00 

Deportivo La Coruna-Real Sociedad 21.00 

Granada-Getafe 21.00 

Levante-Real Betis 21.00

Rayo Vallecano-Athletic Bilbao 21.00 

Real Mallorca-Valladolid 21.00

Real Zaragoza-Atlético Madrid 21.00 

Sevilla-Valencia 21.00

 

Az állás:

1. FC Barcelona 37 111-39 97 pont - már bajnok

2. Real Madrid 37 99-40 82

3. Atlético Madrid 37 62-30 73

4. Valencia 37 64-50 65

5. Real Sociedad 37 69-49 63

6. Málaga 37 52-46 57

7. Real Betis 37 56-55 55

8. Rayo Vallecano 37 48-64 52

9. Sevilla 37 54-51 47

10. Getafe 37 43-55 47

11. Levante 37 39-56 45

12. Espanyol 37 43-51 44

13. Athletic Bilbao 37 42-63 44

14. Valladolid 37 47-54 43

15. Osasuna 37 31-46 39

16. Granada 37 35-54 39

17. Deportivo La Coruna 37 47-69 35

18. Celta Vigo 37 36-52 34

19. Real Zaragoza 37 36-59 34

20. Real Mallorca 37 39-70 33

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,