90 trafikot működtetnének egyetlen lakásból

2013-05-21
A lakás -milyen véletlen- Werner Ferenc tulajdona, a Tabán Trafik egyik munkatársa, akinek családjában 22 trafik lesz.

  

A hvg.hu értesülése szerint egy 81 négyzetméteres bajai lakásba jegyeznek be a napokban 25 céget, melyek összesen 90 trafikra nyertek koncessziós jogot. A cégekben a Werner család hat tagja tűnik fel, ők összesen 22 trafikengedélyt kaptak meg a nemrég lezárult koncessziós pályázaton.

 

A koordináló cég a Tra-Kord Kft. az első kapcsolódási pont a Continental-csoporttal. A Tra-Kord 50 százalékos tulajdonosa a hódmezővásárhelyi székhelyű Megyko Kft., amit idén pár nappal a Tra-Kord előtt jegyeztek be a cégbíróságon. A Megyko Kft. ügyvezetője és tulajdonosa Kocsis István, valamint Megyeri Mária. Kocsis a Tabán Trafik Zrt. egyik igazgatója 2003 óta, Megyeri Mária pedig ugyanebben a cégben felügyelőbizottsági tag. Megyeri ezen kívül a kilencvenes-kétezres években több, a Continental tulajdonosi köréhez kapcsolódó, hódmezővásárhelyi dohánytermelő és -kereskedő cég tulajdonosa vagy vezetője volt. A Tabán Trafiknak az a Ventas Coffee Hungary a fő tulajdonosa, amely a Sánta és a hódmezővásárhelyi Veszelovszky család tulajdona. A Ventas egyúttal 100 százalékos tulajdonosa a sátoraljaújhelyi Continental Zrt. dohánygyárnak.

 

További részleteket a hvg.hu oldalán olvashat.