780 milliót szórt el egy kaszinóban pár óra alatt az ománi külügyminiszter neje – most perel

2014-07-11
Az ománi politikus felesége – miután 2 millió fontot vesztett - beperelte az exkluzív londoni The Ritz kaszinót, mivel szerinte a személyzet „kihasználta” őt.

 

Az 50 éves Nora Al-Daher a Ritz punto banco asztalánál szórta igen sikeresen a pénzt 2012 áprilisában, azonban most azt állítja, hogy nem veszített volna ennyit, ha a személyzet nem „használja ki” szerencsejáték függőségét. 

 

A londoni Legfelsőbb Bíróságon tett vallomásában az asszony azt állította, hogy az alkalmazottak a háta mögött álltak, és folyamatosan arra biztatták, hogy folytassa a játékot, annak ellenére, hogy tisztában voltak a játékszenvedélyével. Sőt, amint egyre többet veszített, még a csekk-beváltási lehetőségét is meghosszabbították.

 

“Szükségem lett volna valakire aznap este, aki azt mondja, hogy hagyjam abba a játékot, és aki észhez térít.” – vallotta a multimilliomos nő a bíróságon. „Ha valaki mondta volna, hogy álljak le, természetesen azonnal abbahagytam volna. Soha senki nem mondta, hogy hagyjam abba, vagy hogy gondolkozzam el a szerencsejátékról.” Annak ellenére, hogy állítólag közölte a személyzettel, hogy nem kíván játszani, pár órával később már elérte az 1,7 millió fontos csekk-váltási limitjét, és hamarosan már 2 millió font mínuszban járt.

 

 

Mrs. Al-Dahler ügyvédje, Robert Deacon elmondta Anthony Seys Llewellyn bírónak, hogy ügyfele egyértelművé tette, mikor megérkezett, hogy „szerencsejáték függő”, és nem akar punto bancót játszani." A személyzet azonban nem vette figyelembe sem zaklatott viselkedését, sem azt, hogy mit mondott nekik, és semmit sem tettek, hogy visszatartsák őt a szerencsejátékoktól." – mondta. „Elkezdett játszani, és ahogy egyre nőttek a veszteségei, a személyzet arra biztatta, hogy folytassa, mondván, hogy majd nyerni fog, aztán már elérte a 2 millió font veszteséget is. Azt mondogatták neki: ’Mindent megteszünk Önért, Nora hercegnő… bízunk Önben… semmi probléma… nyugodjon meg… ne aggódjon… a következő alkalommal visszaszerzi a pénzt…’”

 

Az ügy azután jutott a Legfelsőbb Bíróságra, hogy a The Ritz 1 millió fontra perelte Al-Daher asszonyt, mivel az általa átadott csekkek egy része nem volt beváltható. A nő azonban azt mondja, hogy a kaszinó kérelme nem áll meg, mert hitelre engedték játszani, ami illegális. 

 

A kaszinó persze tagadja a Al-Daher vádjait, és állítják, hogy semmilyen nyomásnak nem tették ki. A kaszinó ügyvédje, Clive Freedman rámutatott, hogy kilenc hónappal a vesztes éjszaka után Al-Daher asszony 1 milliót minden zokszó nélkül kiegyenlített tartozásából.

 

 

Roger Maris, a Ritz elnök-vezérigazgatója azt vallotta a bíróságon, hogy nem szokatlan, hogy egy nagy tétekben játszó ügyfél csekk-beváltási limitjét növelik, és hogy csak hónapokkal később derült ki, hogy az Al-Daher által átadott csekket nem váltották be. „Nagyon jó ügyfelünk volt.” mondta. „Jó fizetési előzményei voltak. Meg sem fordult a fejünkben, hogy nem fogják kifizetni a csekkeket.”

 

A bíróságon egyébként az is kiderült, hogy gyakori londoni útjai során Mrs Al-Daher rendszeresen megfordult a fővárosi kaszinókban, gyakran több százezer, sőt millió fontot szórt el esténként. 1999 és 2012 áprilisa között csak a The Ritz-ben több, mint 20 millió font buy-int tett fel, melyből több, mint 7 milliót el is veszített. 

 

És, hogy mi is az a Punto Banco, amin villámgyorsan ennyit lehet bukni?

A punto banco, James Bond kedvenc játéka, a baccarat legmagasabb tétes verziója. A punto banco a high-stakes játékosok kedvence, lényegesen jobb oddsszokat kínál, mint a ruletthez hasonló játékok. A játék semmilyen stratégiát vagy tudást nem igényel, célja, hogy a játékos minél közelebb kerüljön a 9 ponthoz. A pontérték meghatározásánál az összértéket jelző szám utolsó számjegyét kell figyelembe venni. (pl.: 7+3=10, tehát 0 pont, 10+4=14 tehát 2 pont, király + 10 = 0 pont.) Arra lehet fogadni, hogy vagy a játékos (punto) vagy a bank (banco) fog-e nyerni, és ennek megfelelően kell elhelyezni a tétet az asztal megfelelő részén.

 
Címkék: kaszinó,