
Fél év alatt jött össze a summa, vádat emeltek 6 ember ellen
A Győri Járási Ügyészség hat személlyel, három szervezővel és három osztóval szemben emelt vádat szerencsejáték tiltott szervezésének bűntette miatt - írják közleményükben.
A vádirati tényállás szerint a három szervező ingatlant bérelt Győr belvárosában, felszolgáló és osztó szerepet betöltő személyzetről gondoskodott, zsetonokat, kártyapaklikat vásárol azért, hogy rendszeres pókerpartikat tartsanak. Az eseményekre ajánlás útján, ismerősi körből lehetett bejutni, és azokat keddenként és vasárnaponként tartották.
A három szervező legalább 19 pókerpartit tartott 2021 májusa és októbere között, mikor rendőri ellenőrzés alá vonták őket. Ezen időszak alatt legalább 5.221.000 forint bevételre tettek szert, melyet a költségek kifizetése után háromfelé osztottak.
Az ügyészség a vádiratban büntetővégzés meghozatalára és pénzbüntetés kiszabására, valamint vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt.
A nyomozást az ügyben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai folytatták le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
Végstádiumú rákbetegnek hazudta magát, hogy bejusson a póker vébére
5 dolog, amit eltanulhat a híres szerencsejátékosoktól
Rekordokat döntött a 2023-as póker világbajnokság


