145 milliárd forint a világ mostani legnagyobb lottófőnyereménye!

2016-07-06
A Mega Millions lottó főnyereménye már elérte a 508 millió dollárt - ez a játék kínálja a világ jelenlegi legnagyobb jackpotját. Ez a játék történetének harmadik, egyben a lottótörténelem 7. legnagyobb főnyereménye!

 

Az 1996-ban indított Mega Millions az egyik legnépszerűbb államközi lottójáték az Egyesült Államokban, az USA 44 tagállama vesz részt benne. 

A hetente kétszer - kedden és pénteken - sorsolt Mega Millions hasonlít a magyar ötös lottóhoz, annyi különbséggel, hogy itt a főszámok mellett egy plusz számot is meg kell jelölniük a játékosoknak. Az öt főszámot 75, a Mega Ball-nak nevezett pluszszámot pedig 15 szám közül kell kiválasztani. A telitalálathoz, tehát a jackpothoz mind az 5+1 számot el kell találni, de ezen kívül még nyolc alacsonyabb nyerőosztály is van (a legkisebb nyereményhez elég csak az 1 plusz számot helyesen megtippelni).  

A játék kiinduló jackpotja 15 millió dollár, eddigi legnagyobb főnyereménye pedig 656 millió dollár volt, melyen három nyertes osztozott 2012 áprilisában.

 

Jelenleg, miután március eleje óta nem volt telitalálatos, 508 millió dollár, azaz nagyjából 145,5 milliárd forint a Mega Millions főnyereménye. Ebből az összegből lehetne venni úgy 1000-1500 szép családi házat Magyarországon, vagy jópár privát szigetet a Karib-tengeren. De kitelne belőle körülbelül 100 darab a világ legdrágább autójából, a konkrétan gyémántporral bevont Koenigsegg CCXR Trevita-ból (ha készült volna belőle ennyi); vagy elég lenne öt-hat utazásra is a Nemzetközi Űrállomásra. De ha a nyertes inkább a Földön maradna, eltölthetne úgy 150-200 évet a legdrágább budapesti szállodai lakosztályban, a Four Seasons híres-nevezetes 405-ös szobájában is. 

 

 

Hogyan lehet játszani?

 

A kedden és pénteken sorsolt játékban természetesen nem csak amerikai állampolgárok vehetnek részt, és szerencsére nem kell az Államokba se kiutazni ahhoz, ha valaki meg szeretné kísérteni a szerencséjét. Ma már több olyan online lottózó is létezik (Szuperlotto, Lottosend, theLotter), ahol egy kis felár ellenében bárki megveheti a szelvényét (a legtöbb helyen ráadásul olyan akciókat, illetve üdvözlő bónuszokat is ki lehet fogni, hogy a játékos visszakapja a szelvény teljes árát), de arra is van lehetőség, hogy a kihúzott számokra szelvény nélkül fogadjunk

 

MegaMillions szelvény vásárlása a TheLotter oldalán

MegaMillions szelvény vásárlása a Lottosend oldalán

MegaMillions szelvény vásárlása a Szuperlotto oldalán

Fogadás a Mega Millions számaira a Lottoland oldalán