270 milliót nyert a meggyilkolt lottómilliomos barátnője

2017-07-07
Egy floridai nő – akinek egy évtizede a barátja 30 millió dollárt (8 milliárd forintot) nyert a lottón, majd meggyilkolták – most $1 milliót nyert kaparós sorsjegyen.

 

Antoinette Andrews először 2006-ban vett fel lottónyereményt Tallahasee-ben, élettársával, Abraham Shakespeare-rel, akivel két gyermekük is volt. 2010-ben Shakespeare-t holtan találták East Hillsborough County-ban lévő otthonában – akkor már közel egy éve eltűntnek volt nyilvánítva.

 

Két évvel később, Dorice (Dee Dee) Moore-t elítélték a férfi meggyilkolása miatt, azóta is börtönben ül. Akkoriban a Fox News arról számolt be, hogy Moore 2008-ban barátkozott össze Shakespeare-rel, később a pénzügyi tanácsadója lett, és végül lenyomozhatatlanul eltűntette a férfi 30 millió dolláros nyereményét.

 

Abraham Shakespeare

 

Mikor Shakespeare rájött, hogy a nő ellopta a pénzét, megfenyegette, hogy megöli, de végül erre nem került sor, mert a nő előbb cselekedett.

 

Raheem Dumas, Andrews fia elmondta a Fox 13-nak, hogy úgy érzi, Isten adott nekik egy második esélyt. „Nem kaptuk meg, amit akartunk, és Isten most megáldott minket, hogy bármit megkaphassunk, amit csak akarunk.” – nyilatkozta.

 

Azt mondja, anyja azt fontolgatja, hogy vesz neki egy új autót, és egy új otthont a családnak. Elmesélte, hogy mikor Andrews, látta, hogy nyert, felhívta őt. „Csak sírt, és kiabált a telefonba. Én pedig azt mondtam: biztos vagy benne, hogy nem 1.000 vagy 100.000 dollárról van szó?”

 

 

Andrews ekkor átküldte neki a szelvény fotóját. „Mikor átjött, visszahívtam, és elkezdtem kiborulni.” – mesélte Dumas. Andrews azt nyilatkozta, hogy „kicsit megijedt” a nyertes szelvény miatt, és még „most sem tűnik valóságnak ez az egész”.

 

Andrews az egyösszegű kifizetést választotta, így 770.000 dollárt kap kézhez.