1 milliárd dollárt köszönhetnek Holdújév ünnepének Makaó kaszinói

2014-02-21
Teljes erővel tombolt a szerencsejáték-láz Makaón a kínai újév ünnepén. A város több, mint 1 millió turistát látott vendégül a fesztivál ideje alatt (12 százalékkal többet, mint tavaly), akik mikor hazamentek, a kaszinók 1 milliárd dollárral voltak gazdagabbak.

 

A ló évének beköszöntét ünneplő fesztivál - mely január 31-én kezdődött, és egy héten át tartott - várhatóan 20-25 százalékkal dobja majd meg a februári tiszta játékbevételt az előző év ugyanezen hónapjához képest, ami legalább 4 milliárd dollárt (azaz napi 143 millió dollárt) jelent. 

 

Kína egyetlen legális kaszinópiaca a tavalyi évben 45 milliárd dollár tiszta játékbevételt generált – ez azt jelenti, hogy az itt üzemelő 35 kaszinónak volt köszönhető a világ teljes szerencsejáték ipara által elért teljes bevétel több, mint 10 százaléka! Ha a befektetési tanácsadóknak igazuk lesz, és a piac idén 15 százalékkal nő, Makaó részesedése a 2014-es teljes tiszta játékbevételből a 11 százalékot is meg fogja haladni. 

 

Ennek elsődleges magyarázata a kontinentális Kínában rejlik: az innen érkező turisták az átalagnál körülbelül fejenként 27 százalékkal többet költenek, és számuk egyre növekszik. A tavalyi évben összesen 29,3 millió látogató érkezett Makaóra, 4 százalékkal több, mint 2012-ben. A szárazföldi Kínából 8 százalékkal érkeztek többen, mint az előző évben, számuk már az összes látogató 63 százalékát teszik ki.

 

A kaszinók szempontjából ráadásul rendkívül pozitív, hogy a piac még alighogy csak karcolja Kína teljes felnőtt lakosságának felszínét. Az embertömeg méretére jó példa az új Chimelong International Ocean Resort megnyitása a szomszédos Hengqin szigeten. A január 28-án átadott új témapark és hotel az első héten közel 500 ezer látogatót vonzott, legnagyobb részük a szárazföld legközelebbi nagyvárosából, Zhuhaiból érkező egyéni utazó volt. Stern Agee befektetési bróker szerint a Hengqin-re érkező turisták nagyjából 20 százaléka Makaóra is ellátogat, ami azt jelenti, hogy csak innen nagyjából plusz 1 millió látogatóra lehet számítani 2014-ben.

 

A szakértők szerint egy piacot 25 százalék feletti penetrációnál lehet érettnek tekinteni. „Ha feltételezzük, hogy minden, a kontinentális Kínából érkező vendég évente 2-3 látogatást tesz Makaón, akkor az egyedi látogatók száma ténylegesen 6-9 millió lehet, ami csupán 1,4 - 2,1 százalékos penetrációt jelent. Máshonnan nézve, ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy Makaó piaca elérte az érett státuszt, a szárazföldi kínai vendégek látogatásának száma kb. 217 millióra kell, hogy nőjön, vagyis körülbelül 12-szeresére a 2013-as 19 milliónak” – olvasható a Nomura Securities befektetési tanácsadójának nemrég megjelent jegyzetében. Fejlődési potenciál tehát bőven van még, nem véletlen, hogy a világ legnagyobb kaszinóláncai mind Makaón szándékoznak beruházni.