18 milliót nyert egy magyar pókeres a PokerStarsnál

2015-01-28
A Firka nicknéven játszó magyar pókeres 11 óra alatt győzte le valamennyi ellenfelét.

 

A PokerStars rendszeres vasárnapi online versenyének, a 215 dollár nevezési díjú Sunday Warm­Upnak január 25­-i felvonására 3.039 játékos nevezett, a nyereményalap 607.800 dollár, vagyis mintegy 168 millió forint lett - írja a Póker Akadémia.

 

Számos magyar indult, többen elérték közülük a 432 fizető hely valamelyikét, egyikük - Firka - pedig a kilencfős döntőbe is bejutott. A magyar játékosnak az izraeli TCOOP­-bajnok Skiny4me és a 2012­-ben már Sunday Warm-elsőséget szerző jamaikai yard_warrior volt a két legnevesebb ellenfele.

 

Yard_warrior kevés zsetonnal kezdte a finálét, elsőként esett ki, majd maggess88 került all­in A­T­-zel Firka négyesei ellen. Semleges lapok mellett 4­-es érkezett a boardra, a német is kiesett. A 7. TeodorKAMATA, a 6. dvash9 lett, majd Skiny4me vesztette el a zsetonjait Firka ellen.

 

A versenyben maradt négy pókeres ekkor alkut kötött. xTheWall 75 984, SirLocoFin 63 983, Firka 54 927, TAN2 47 050 dollárt kapott, a győztesnek 10 000 dollárt hagytak bent.

 

Az alku után SirLocoFin gyengült meg, végül 4­Q­8­6 boardon ment all­in A­K­-ra, kőr színre húzott. Egyetlen ellenfele a partiban, Firka Q­3­-mal tartott, és a pikk 7-­es river a finn kiesését jelentette.

 

Firka ezután TAN2­t is kiejtette, szűk vezetéssel kezdhette a heads­upot. Az utolsó leosztásban A­T­-re ment all­in, és bár xTheWall A­Q-­t mutatott, az érkező A­4­K­ 4­T board magasabb két párt adott a magyar játékosnak.

 

Firka 11 óra és 2 perc játékkal gyűjtötte be a 64.927 dollárt (18 millió forintot), ami pályafutása eddigi legnagyobb nyereménye.

 

Végeredmény és díjazás:

1. Firka (Magyarország) ­ 64.927 dollár*

2. xTheWall (Svédország) ­ 75.984*

3. TAN2 (Norvégia) ­ 47.050*

4. SirLocoFin (Finnország) ­ 63.983*

5. Skiny4me (Izrael) ­ 26.135

6. dvash9 (Izrael) ­ 20.057

7. TeodorKAMATA (Bulgária) ­ 13.979

8. maggess88 (Németország) ­ 7.901

9. yard_warrior (Jamaika) ­ 4.862