16,5 milliót kaszált Németh András a PokerStarson

2012-05-08
A magyar pókeres 961 induló közül nyerte meg az egyik legrangosabb vasárnapi online nagyversenyt.

 

A hétvége egyik legmagasabb nevezési díjú, legerősebb mezőnyű és legnagyobb presztízsű online versenye, az 530 dolláros Sunday500 volt. Közel ezer játékos indult, a nyereményalap 480.500 dollár lett, a legjobb 144 játékos jutott be a fizetős helyekre.

 

A magyarok közül csak „MagicCoin” tudott pénzbe érni, ő a 25. helyet szerezte meg, ami valamivel több mint kétezer dollárt ért számára. 

Németh” Probirs” András, azonban a fináléba is bejutott, melyet a második helyen kezdhetett meg. Agresszív játékkal hamarosan át is vette a vezetést, melyet csak ritkán adott ki a kezéből.  Négy főnél  két parti alatt kiejtette az aktuális chipleadert, így kétszeres előnnyel várhatta a végső hajrát. Nem sokkal később már csak ketten ők maradtak a monacói „montecarlo13”-al, aki némi előnyből kezdhette meg a heads up-ot. A két játékos úgy döntött, hogy alkut köt egymással, így mindketten biztos 69 ezer dollárt vágtak zsebre, a nyereményalapból fennmaradó 6 ezer dollárért pedig tovább játszottak, melyet végül Probirs tudott megszerezni.